Valamit elhagytam, elvesztettem. Valamit, amit hiszem, te adtál nekem: a bennem formálódó arcot, a te arcodat.

Azt gondoltam, már teljes a kép, tökéletes az alkotás, nincs szükség növekedésre.

Azt hittem, már lehet engedményeket tenni, lehet engedni indulataimnak, rossz útra vivõ vágyaimnak, eltűrhetem bűneimet, lankadhat a munkálkodni akarás és a rád figyelõ éberség.

Féltem, hogy elveszítem sokáig keresett önmagamat, mások elismerését, és talán tökéletességre hívó szavadat is félreértettem.

Közben nem vettem észre, hogy csak színlelem, amit te élőnek akarsz látni.

Élettelenné vált, álarccá merevedett rajtam kegyelmet sugárzó arcod.

Megfakult a te képed bennem, és vele halványul megtalált igazi önmagam körvonala is.

Elhagytam, nem vigyáztam drága ajándékodra, és most itt állok zavartan és szegényen…

Kérlek, kezdj velem újat! Hadd lássam újra és egyre élesebben a te arcodat, hadd lássam egyre határozottabban önnön magamat is. 

Formáld életemen a te vonásaidat, hogy megtaláljam és megmutathassam én is igazi arcomat.

A Visszhang című kötet megvásárolható a Luther Kiadónál.

A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. www.nka.hu