„Jézus a templomban találta az ökrök, a juhok és a galambok árusait... és kiűzte őket...” (Jn 2,14–15)
A jászol mellett lehettek állatok is. Mély értelme van ennek. De miért kergette ki azokat Jézus a templomudvarból? Jézus megrendült szívvel beszélt arról, hogy népének vezetõi rablóbarlanggá tették a templomot. Nyilván nem az állatok jelenléte bántotta Jézust, hanem a szándék, amellyel azokat az udvaron tartották.
A templomban annak kell folytatódnia, ami a jászolnál elkezdődött. Isten ott is mentõ szeretetét ajánlja nekünk. Ajánlatot csak õ tehet, szabadulást csak õ kínálhat, a bocsánat szava csak az õ megbízása alapján hangozhat el. Isten mindezt megteszi, de szabadon, tőlünk függetlenül cselekszi meg. Nem lehet õt sem kényszeríteni, sem befolyásolni. Szabadítása nem azzal indul, hogy mi előbb méltóvá leszünk arra. A mélységben lévõ sem kezdeményezheti szabadulását. Egyedül Isten szeretete segíthet rajta. A meg nem érdemelt, a meg nem hálálható, a soha nem viszonozható irgalmasság. Az eléggé meg nem szolgálható kegyelem.
A templomban az állatok mindennek az ellenkezőjét jelentették: az ember kezdeményezni akart, hogy azután Isten irgalmazzon neki. A mélységben lévő azzal áltatta magát, hogy Isten bizonnyal kiemeli onnét, ha valami kevéssel besegít szabadulásába.
Jézus a templomot az imádság házának nevezte. Ezzel adta értésünkre, hogy ott csupán egyvalamit tehetünk. Isten segítségéért könyöröghetünk: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram!”
A Visszhang című kötet megvásárolható a Luther Kiadónál.
A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. www.nka.hu