Olvasd: Jn 4,5–30
„Ha valaki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, [...] olyan víz forrásává lesz benne, amely örök életre buzog.” (14. vers)

A samáriai asszony története egy vízkérdéssel kezdődik, de nem így folytatódik, mert Jézus Krisztus a folytatását hamar átteszi lelki síkra, amikor arról beszél, hogy az emberi léleknek is megvan a szomjúsága, és ez is hatalmas erő. Mi ez a szomjúság?

A szomjúság tárgyát sok mindennel szokták megjelölni, de a legátfogóbb az, hogy azt mondjuk: az ember az életre szomjúhozik, olyan életre, amely méltó erre a névre: Élet!

Az embernek olyan élővízre van szüksége, amelyből mások szomjúságát is üdítheti, hogy maga is éljen, és másokat is éltessen. Isten közösségre, kollektív életre teremtette az embert, nem tud egymagában boldog lenni. Az ember szíve mélyén ott van az örök isteni vágyakozás, hogy éljen és éltessen!

Hol keresi az ember ezt a kielégülést hiába? Ahol a samáriai asszony: a gátlástalan életnél! Sokan úgy érzik (sokszor magunk is), hogy az igazi élet a gátlástalan élet. Hány ember életének válik korlátjává a szegénység! Lehet, hogy a samáriai asszonynál is ez volt a legfőbb életgát. Fájt neki, hogy nem öltözhetik úgy, mint mások, hogy szépségét és testét nem tudja méltó keretben mutogatni.

Lehet életgát a kötelesség is, amikor ez az acélabroncs tartja össze fegyelmezetten életünket. Ez robot, s nem élet! — tiltakoznak sokan.

Lehet ilyen életkorlát számunkra egy másik ember rámenős egyénisége, zsarnoki természetével és szeszélyeivel. Ilyen életkorlát lehet a közfelfogás is. Az illik – nem illik nagy kérdése is vagy a lelkiismereti és erkölcsi gátlások, amelyek tilalomfát állítanak bizonyos utak felé.

A samáriai asszony áttört minden korlátot, hogy elmondhassa: enyém a viruló élet! De az eredmény, a vég arról beszél, hogy ez az asszony keservesen csalódott a gátlástalan élet útján, most szégyelli magát, bujkál az emberek elől, mert rájött arra, hogy a gátlástalan élet: gurulás lefelé a lejtőn. Érzi, hogy ő már csak szeretőnek való, hiszen öt férje volt, s egyiket sem tudta megbecsülni. Ide jutott a samáriai asszony! Beszennyezett élete sóvárog tisztaság után, de szomját oltani nem tudja.

Hol lehet megtalálni az életszomjúság kielégítését? Jézusnál!

De nem elég, ha találkozol vele olvasmányaidban, képzeletedben, ismereted világában, tanulmányaidban. Nem elég, ha találkozol egy múlt Jézus Krisztussal, egy meghalt Jézus Krisztussal, egy nagy emberrel, mert néked az élő Jézus Krisztussal kell találkoznod! Személyesen, négyszemközt kell vele találkoznod! Lehet, hogy erre te is azt mondod: ez nem lehet, ez valami önszuggesztió lehet. De a Biblia azt tanítja, hogy Jézus Krisztus az igében, a szentségekben van jelen, és ott szól hozzád. Fogadd alázatosan, mikor bűneidet a fejedre olvassa, de engedd, hogy beszéljen néked kegyelméről is, és fogadd azt hálával! Azután ne hallgass, hanem mondd el másoknak, tégy bizonyságot: Megtaláltam az életet, megtaláltam a Messiást!

A Biblia utolsó lapján olvashatsz egy mondatot. Olyan csodálatos, hogy az utolsó lapon van megírva, mert nem tudta a Szentlélek befejezni a Szentírást anélkül, hogy el ne mondja ezt a mondatot: „Aki szomjúhozik, jöjjön el, és aki akarja, vegye el az élet vizét ingyen.”

Szerető mennyei Atyánk! Hálát adunk Néked, hogy nem tudod nézni a mi életet kereső és a halál völgyében botorkáló minden nyomorúságunkat, hanem lehajolsz hozzánk. Köszönjük Néked, hogy odaálltál a samáriai asszony útjába, és kínáltad neki az életet. Óh, Urunk, hányszor kínáltad már nékünk is, de nem kellett, mi jobban hittünk abban, aki úgy mutatta, mintha bilincseinket akarná leoldani, életkorlátainkat akarná ledönteni, és nekünk szabad pályafutást engedne az élet felé.
Könyörgünk, szabadítsd meg új emberünket az óember örök törekvésétől, amely szeretné valamivel kipótolni a Te kegyelmedet. Cselekedd meg azt velünk, hogy nékünk mindig elég legyen a Te kegyelmed. Ámen.

„Az Úr az én hű pásztorom, / És megtart oltalmában, / Azért meg nem fogyatkozom /Semminemű javában. / Engem Ő maga legeltet, / És szent beszédével éltet / Gyönyörűséges helyen.” (368. ének)