Régen írtam utoljára. Régen gondolkoztam utoljára. Rólad, Uram. Sok mindent láttam, és ezért kértem. Sok mindent kaptam, semmit nem köszöntem. Elmentem, mégse távolodtam. Mikor hiányodra rádöbbentem, újra ott voltál. Mikor hívtalak, nem kellett hangot adnom, mellettem voltál.

Uram, ismétlem a szavakat, dadogok, zavarban vagyok, sírnék, nevetnem kellene. Hiszen te itt vagy. Kegyelmed karja hatalmas. Bocsánatod palástja hatalmas. Hogy bírod az összes gonoszságunkat?

Te mindig kérdezed, hogy vagyunk. Teremtőm, tőled kérdezem: hogy vagy? Bírsz még minket? Elviselsz még minket? Igen, mert nekünk szükségünk van még erre. De tudom, te nem kötelességből tartasz minket.

Teremtőm, bírod a szennyességünket, pusztításainkat, marakodásunkat? Elpusztítjuk a növényeket, állatokat, akiket te teremtettél. Segítségnek, útmutatónak alkottad őket nekünk: kihasználjuk, eltapossuk, kidobjuk őket. Uram, meddig bírod bűneinket?

Teremtőm, hogy viseled el, hogy a tudatot, amit te adtál, rosszra használjuk fel? Meddig van erőd tartani az emberi butaság összes terhét? Hiszen lehúzza kezedet! Uram, erőlködve tartasz minket. Miért? Meddig tart hatalmasságod karja? Uram, meddig van erőd tartani az embereket?

A Visszhang című kötet megvásárolható a Luther Kiadónál.

A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. www.nka.hu