„Hirdessük félreérthetetlen tisztasággal Isten igéjét, teremtsük meg a gyülekezetekben az egymásért felelős evangéliumi szeretetközösséget és a szeretet gyakorlásában példaadással járjunk az élen mi magunk!” (Ordass Lajos)

Amikor Ordass Lajos evangélikus püspök a fenti idézetet írta, sok szenvedésen ment keresztül a világ. 1946-ban a gyülekezetekben a háború miatti árvák, özvegyek, gyászolók és elesettek ültek. A püspök körlevelének ezt a címet adta: Az elesett embertárs felé kinyúló szeretet. Ebben a püspök mégsem sajnálkozik, hanem buzdít, és nem másokra, hanem önmagunkra, saját hitünkre, identitásunkra mutat rá. Arra, hogy nekünk van lehetőségünk az evangélium felvállalására, annak átadására és a szeretet gyakorlására.

„Gondolunk néha arra, hogy Isten mire és mennyire becsült bennünket, mikor Fiát adta értünk?” – teszi fel a kérdést Mégis című könyvében Gyökössy Endre. A református lelkipásztor ezt nem szemrehányóan vagy lelkiismeretünket frusztrálva kérdezi, sokkal inkább önmagunk kibontakozásának lehetőségeire hívja fel a figyelmet. A tükörbe nézés egy új és fontos oldalával ismertet meg minket, azzal, hogy Istennek valóban fontosak vagyunk. Míg a böjtölést sokan önsanyargatásnak vagy valamitől való időszakos önmegvonásnak tekintik, addig ez a gondolat arra buzdít, hogy bontsuk ki önmagunkat, hogy ne rejtsük véka alá azt a fényt, azt a szeretetet, melyet a mi Urunktól kaptunk. A böjt alkalmas idő lehet arra, hogy valóban kiáradjon belőlünk a Krisztus áldozatából következő, keresztényi szeretet sugara. Így tudunk valódi szeretetközösséget alakítani.

Szintén Gyökössy világít rá minket: „A fényt nem azért kapjuk, hogy sütkérezzünk benne, hanem azért, hogy továbbtükrözzük a sötétben ülők és didergők felé.” Ez talán a legnagyobb lehetőségünk…