Olvasd: János 6,22–40.

„Én vagyok az életnek a kenyere; aki hozzám jön, semmiképpen meg nem éhezik és aki hisz bennem, nem szomjúhozik meg soha.” (35. vers)

A kapernaumi zsinagógában Jézus hallgatóinak lelki síkon az élet kenyeréről beszél. Nemcsak azt mondja, hogy én vagyok az élet kenyere, hanem azt is: én vagyok az életnek a vize. Mi a lelki tartalma ennek a képnek? Az, hogy Jézus Krisztus a legfontosabb életszükséglet számunkra.

Napról napra tapasztaljuk, hogy nincs ennek a világnak még egy olyan életteremtménye, aki olyan minimumra tudja lecsökkenteni, vagy egy olyan maximumra tudja felfokozni az életszükségletét, mint az ember. Sem a növény-, sem az állatvilág nem bír ki annyit, mint az ember, aki megállapította, hogy a létminimum a kenyér és a víz. Jézus a kenyér és a víz képében arról akarja meggyőzni hallgatóságát: én vagyok a legnélkülözhetetlenebb életszükséglet!

Ezen a világon lehet élni civilizáció nélkül, kultúra nélkül, ünnepi lakoma nélkül, de Jézus nélkül nem lehet megélni. Sokan vannak, akik ezt az állítást megkérdőjelezik. A tévedés ott van, hogy nem minden halálos azonnal, ami az életre veszedelmes. Sok minden húzódik el nagyon sokáig. Az, aki rendszeresen mérgezi életét, úgy fonnyad el, mint a virág, ha nem kap napsugarat és vizet. Azért pusztul el, mert életszükséglete hiányzott.

Azok az emberek, akik már próbáltak Jézus Krisztussal lelki közösségben élni, de közben elfáradtak, elerőtlenedtek, bizonyságot tehetnek arról, hogy vissza kellett térniök az élet kenyeréhez és italához, különben elpusztul a lelkük.

Ebben a tanításban Jézus azt mondja: Ő Ura a hétköznapoknak is. A kenyér és a víz a hétköznapi asztalok eledele és itala, s nem ünnepi és vasárnapi lakoma. Jézus Krisztus előtt végtelenül szomorú az, hogy Ő az emberi élet számára sokszor nem más, mint egy díszruha. Az a Jézus Krisztus, Akihez csak időszaki szeretettel fordulunk, vagy ünnepi érdeklődéssel, az a Jézus Krisztus nem tud nekünk életet adni, nem tud rajtunk segíteni. Jézus Krisztus csak akkor lesz a számunkra életforma, ha a templomból kilép velünk, ha szívünkbe és házunkba belép és hétköznapjainknak lesz Ura és táplálója.

Jézus, mint élet és kenyér, a legbensőbb viszonyba akar kerülni velem. Mert az a kenyér, ami a boltban van, de én nem táplálkozom vele, nem ér semmit!

A rajtunk kívül levő Jézus Krisztus nem tud segíteni, csak a belénk költöző, bennünk élő és dolgozó, energiává váló Jézus Krisztus segíthet rajtunk!

Bárcsak lehetne a mi Urunk számunkra kenyér és víz életforrása.

Hálát adunk Néked, ó mi Urunk, Jézus Krisztusunk, hogy Te nemcsak királyi széken ülsz és várod hódolatunkat, hanem a földön is megosztod velünk minden gondunkat és bajunkat. Köszönjük, hogy igédben Te közelítesz hozzánk, s napról-napra akarsz minket az örökélet életével és italával táplálni. Kérünk, ne hagyj el minket továbbra sem, hanem maradj velünk mindörökké. Ámen.

Jövel, Jézus, lelkem hő szerelme!
Tenélküled szívem hova lenne?
Ó, jöjj, királyom,
Csak te vagy örömöm e világon!
Ellenségem oly sok és hatalmas,
Olyan vagyok, mint a felvert szarvas,
Eltikkad ajkam,
És nincs forrás itt e sivatagban.
Hitem pedig, mint a változó hold,
Hamar elfogy, tölte alig hogy volt.
Hol felhat égig,
Hol meg elhal, s a homályban késik.
Ha elhamvad hitem mécsvilága,
Szentlelkedet, Uram, fuvald rája!
Lobogjon újra,
Hogy e hideg szívet lángra gyújtsa. (414. ének)