Uram, egyszer egy evangélikus lelkész azt mondta, nem engedhetjük meg magunknak, hogy kizárólag keresztyén testvérekkel vegyük körül magunkat. Jól tudta miről beszél, hiszen hitéért később mártírhalált is halt.

Azért én most hálát adok neked a testvéri közösségért, amelyben felnövekedhettem, és amelynek ma is részese, kis fogaskereke lehetek. Visszatekintek a gyermekkoromra, és hálát adok a kántorunk, Erzsi néni megingathatatlan üdvbizonyosságáért, amellyel halálos betegen is az érte aggódókat vigasztalta. A harangozónk, Ernő bácsi kedves mosolyáért, ahogy lehajolt az ötéveshez: „Gyere, kis szolgám, megnyomhatod a toronyban a gombot.” Köszönöm neked a falusi parasztasszonyok mindent elhordozni tudó hitét. Köszönöm szüleim bölcs szeretetét: a terelgetés és az elengedés művészetét, amellyel elindítottak a hit útján. Hálát adok nagyszüleimért, hogy a nehéz időkben, meghurcoltatásban is megtartottad őket a hitben és az egyház szeretetében.

Hálát adok azért is, hogy családtagjaimmal együtt a te nagyobb családodnak a tagjaiként teljes biztonságban, hálaadásban, keresztyén örömben élhetjük az életünket.

Uram, rengeteg veszély leselkedik az én szeretett egyházamra, de nem félek, mert tudom, hogy ez az egész földet átölelő közösség nem a mienk, hanem a tied. Te vagy az Ura, éltetője, megtartója. Csak arra kérlek, amikor eljön a megújulás pillanata, kezdd el velem, rajtam a változást. Segíts, hogy az életünk okos istentiszteletével odavezessük Jézus Krisztus keresztjéhez az embereket, ne pedig elriasszuk őket a szeretetlenségünkkel.

Forrósítsd fel Lelked tüzével az istentiszteleteinket és más együttléteinket, hogy igéd fényénél egyre tisztábban lássunk téged és önmagunkat is. Hogy megtaláljuk a helyünket, feladatunkat a lelki házban, amelynek építőkövei lehetünk. Ámen