Az én történetem nem a böjtben játszódik, de mégis húsvét felé vezet. A helyszín egy Héreg közelében lévő rét, az erdő közepén. Klassz tábor volt, klassz emberekkel. Közösség és természet közelségében.
A rét közepére felállítottunk egy keresztet. Három-négy méter magas volt, de a nagysága sokáig nem is tűnt fel. Megszoktam, hogy ott van. Minden táborban csináltunk egyet. Héregen is ott volt…
Ahogy teltek a napok, úgy fáradtam én is. Néha hatalmas tehernek éreztem a vállamon a sátraink állandó rendben tartását. Esős időben éjszaka is árkolni kellett, az elnyűtt ponyvák impregnálását kikezdte az idő, rögtönözni kellett. De a gyerekek élvezték, és ez volt a lényeg. A háttérben azonban sok volt a munka. Bennem pedig az elsütött viccek, kacajok, játékok és beszélgetések mellett kérdések gyülekeztek: tényleg megfelelek vezetőnek? Alkalmas vagyok arra a feladatra, amire felkértek? Útját kereső kamasz voltam, aki még maga is vezetésre szorult. (Bár ezt sokszor nem akarta belátni.) S lám minden este ott ültem a vezetői megbeszéléseken. Készültem esti áhítattal és játékokkal. És minden este körbejártam a sátrakat.
Jó hangulatú tábor volt, klassz emberekkel. Életem legszebb emlékei között, erőforrásként hordom magammal a héregi tábort és a közösséget.
És eljött az utolsó este. A gyerekek elmentek aludni, bár nem volt takarodó. Csendesen vihogtak a hálózsákok alatt, aztán álomba piszmogták magukat. Mi, vezetők pedig kivonszoltuk a polifonjainkat és a hálózsákjainkat a kereszt alá és beszélgettünk. Kiadtunk magunkból mindent, ami bennünk volt. Élményeket, örömöt, kételyt. Sokszor fegyelmezni kellett magunkat, mikor hangosan felnevetettünk: „Cssssss! A gyerekek már alszanak!” Méltó záróestje volt egy jó tábornak. Elhevertünk a kereszt tövében, a szabadban. Többen elaludtak.
Soha nem felejtem el a hajnali fényekben fürdő keresztet. Ott hevertem, fáradtan, élményekkel, kérdésekkel, kamaszos lendülettel a kereszt tövében, amire lassan rákúszott a fény. Olyan pillanat volt ez, amikor nem kellett az imádságra gondolni, mert maga a pillanat imádsággá lett. Ott feküdtem a hajnalodó kereszt tövében és egyszerűen csak boldog voltam. Megérintett az Isten, és éreztem, hogy nem tolhatom el magamtól. Én, a kérdéseim, a boldogságom, minden ott volt a kereszt tövében. Augusztusban, mégis böjt után és húsvéthajnalban.