Megvallom, arra gondoltam – mert volt már ilyen tapasztalatom –, hogy ez a hír azért jókora torzítással érkezett hozzánk. Elhatároztam ezért, hogy mindennek pontosan utánajárok. (Ha már Lukács evangélista is így tett Jézus születésével kapcsolatban.) Miközben a Die Welt német napilap erről szóló tudósítását olvastam, még így biztattam magam „Ott ezek az újságírók mindig elferdítik az igazságot. Biztos valamit félremagyaráznak.” Talán még arra is gondoltam: milyen kár, hogy ők nem olvasnak József Attilát, aki olyan szépen írja: „Én vagyok a Boldizsár, / aki szerecseny király.” (Betlehemi királyok)

Aztán meghallgattam, mit mondott a gyülekezet lelkésze a rádióban, sőt megnéztem az SWR csatorna erről szóló tudósítását. Ezek alapján meggyőződhettem arról, hogy a lelkipásztor valóban úgy tartja: Boldizsár a maga vastag ajkaival, hatalmas fülbevalójával és idomtalan alakjával rasszista gondolatokat ébreszthet a mai emberben. Kifogásolja továbbá, hogy a másik király köntösét pedig egy gyermek tartja, amit pedig megalázó ábrázolásnak vél. Ezért úgy döntöttek, hogy a figurák idén elzárva maradnak. Karácsonykor ráadásul a biztonság kedvéért nem Máté evangéliumát olvassák fel, hanem Lukácsot, mert ott egyáltalán nem szerepelnek a napkeleti bölcsek. Ezzel a döntéssel az evangélikus gyülekezet szeretné elkerülni az ünnepek alatti feszültséget, vitát. Boldizsár figurájáról végleges döntést a lehető legnagyobb nyugalomban, az új évben szeretnének hozni.

Azok közé tartozom, akik a valóban rossz csengésű és megalázó, a niggerre hajazó néger szó helyett a feketét igyekeznek használni. Azt is megértem, ha valaki önmagát nem cigánynak, hanem romának nevezi. Mint ahogy a szlovákokat sem hívom tótnak, még ha volt is idő, hogy önmagukat így határozták meg. Ugyanakkor eszembe sem jut kitörölni a szótáramból az olyan szavakat, mint a négercsók vagy a cigánypecsenye, de talán még a mondás is elhagyja az ajkamat: „Úgy hiányzott ez nekem, mint üveges tótnak a hanyatt esés.” Mindennek egészen egyszerűen kulturális jelentősége van.

Mint ahogy annak is, hogy a hagyomány szerint a napkeleti bölcsekben az akkor ismert három földrész – Európa, Ázsia és Afrika – képviselői érkeztek a betlehemi jászolhoz. Persze hogy ez későbbi, folklorisztikus elem. Bibliaismereti vetélkedőn magam is beugratós kérdésként szoktam feltenni: hányan voltak a háromkirályok? A jó válasz az, hogy nem tudjuk, hiszen az evangélista csak arról ír, hogy háromféle ajándékot vittek – éppenséggel két vagy négy ember is vihetett három ajándékot. (A legkorábbi illusztrációkon általában kettő–nyolc fiatal férfi látható frígiai sapkával, vagyis a keletiek, ázsiaiak szimbólumával a fejükön.)

De nem ez a fontos. Mint ahogy az sem tragédia, ha szembesülünk azzal, hogy az eredeti görög szöveg szerint ők nem királyok, hanem mágoi, mágusok voltak. A Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevet pedig csak a 8. században kapták, vagyis ez is későbbi hagyomány.

Mi baj van azzal, hogy egyiküket valóban kifejezetten afrikai karakternek ábrázolják ezen az ulmi kompozíción? Ez ugyanolyan agyrémmel házasított képmutatás, mint hogy Bécsben arra kényszerítették az 1350-ben alapított Mohren Apotheke tulajdonosát, hogy a kínosnak kikiáltott nevet megváltoztassa. Rossz hírem van odaátra: Magyarországon bizony léteznek Szerecsen nevet viselő gyógyszertárak. Nem tudok elképzelni olyan bolondot, aki ebben faji megkülönböztetést lát. Ha jól belegondolunk: ebben az elnevezésben éppen elismerés rejlik, hiszen arról a meggyőződésről tanúskodott, hogy a leghatékonyabb gyógyszerek épp Afrikából, illetve keleti országokból származtak.

Mindig kész vagyok szavamat felemelni az emberi méltóság mellett és mindenféle megaláztatás ellen. Megbolondulni azért nem kell.

A magunk magyar hagyományában kifejezetten üzenetértékűnek érzem, hogy Benczúr Gyula csodálatos festményéhez – amely a fasori evangélikus templom oltárképe – ismereteink szerint egy cigány fiú állt modellt, a köznyelvben „Csikágónak” nevezett környékről. Sértő ez a romákra nézve? Ellenkezőleg. E beszédes festmény alapján prédikáltam már arról, hogy tanulhatunk a cigányoktól, mert ilyen hódolattal mennek Jézushoz.

Ezért sajnálom, hogy az ulmi betlehemest idén visszazárták a nagy faládába. Boldizsárt, a szerecsen királyt száműzték. Ha kissé eltúlzott karakterjegyeivel is, de ő arról szeretne tanúskodni, hogy a fekete kontinens is hódol a megszületett Jézus előtt. Legyünk őszinték: Afrika kereszténysége talán szenvedélyesebb és hitelesebb, mint a miénk, sápadtarcú európaiaké. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 45–46. számában jelent meg 2020. november 22-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.