Sándor bácsit személyesen nem ismertem. Nem tudhatom, milyen férj, milyen apa volt, nem ültem vele egy asztalnál, csak lányától hallottam, hogy az „öregfiú” a gulág óta csak a tűzforró levest volt hajlandó megenni… Nem ültem a szószéke alatt, nem hallgattam missziói igehirdetéseit, de nem voltam cella- és fogolytársa sem. Csupán rendkívüli sorsának néhány részletét ismerem.

Teknő mellől az ÁVH-ra

Tudom – mert ő maga 1995-ben a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) akkor lendületesen működő egyháztörténeti szakcsoportjának készülő interjúkötete számára (Nem voltam egyedül címmel jelent meg) részletesen elmesélte –, hogy 1913. március 16-án született a Vas megyei Borgátán. Több testvére gyermekként meghalt, de ő, miként a mesebeli legkisebb, a földművescsalád kilencedik gyermekeként életben maradt, és sokra vitte: pap lett belőle.

A soproni evangélikus teológia elvégzése után 1938 szeptemberében a győri Öregtemplomban Kapi Béla püspök lelkésszé szentelte.

A következő öt évben segédlelkészként – „szárazkáplánként” – nyolc dunántúli gyülekezetben szolgált. 1943-ban feleségül vette Szentgyörgyi Horváth Idát, házasságukból három lányuk született. Esküvőjük után két nappal, 1943. február 11-én püspökétől missziói lelkészi kinevezést kapott. Körmendre költöztek, szórványterületéhez harminc falu, hat istentiszteleti hely tartozott.

Tudom – mert emlékiratában leírta –, hogy 1948 augusztusában egyhetes lelkészi evangelizációra utazott Uraiújfaluba, s közben 19-én meglátogatta apósáékat Vadosfán. Épp a verandán, egy teknő mellett ült, és az az évi bőséges máktermést tisztította – mindig is „gyakorlati embernek és teológusnak” vallotta magát –, amikor „megjelent két fiatalember felhajtott kabátgallérral, mint a régi filléres regényekben a detektívek. Pisztolyt szegeztek rám: »A népköztársaság nevében letartóztatjuk, felszólítjuk, hogy amennyiben megpróbál ellenállni vagy szökni, azonnal lelőjük.«” Majd beültették a ház előtt várakozó katonai dzsipbe… és Böröcz Sándor hosszú útra indult.

A nagy utazás első állomása a szombathelyi börtön 1-es cellája volt. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) szombathelyi kirendeltségét 1947 decembere óta Berkesi András vezette, akit épp Böröcz letartóztatásának napjaiban rendeltek fel Budapestre, és az ÁVH II/2. Alosztály vezetőjévé neveztek ki. Az államvédelmi őrnagy, aki 1956 után huszáros vágással jelentős pályamódosítást hajtott végre, és elv-, cella- és bajtársának, Kardos Györgynek, a Magvető Kiadó igazgatójának a védőszárnyai alatt a Kádárkorszak egyik legnépszerűbb krimiírója lett, 1945–50 között a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályán – a hírhedt Katpolon – szolgált. A katonai elhárítás területén vizsgálótisztként háborús bűnös, népellenes, demokráciaellenes és összeesküvési ügyek nyomozásában vett részt. Ő irányította a „Hadvári-féle kémbanda szombathelyi vonalának” az őrizetbe vételét s így Böröcz Sándor letartóztatását is, aki a vád szerint az összeesküvő társaság „sejtvezetője” volt.

A lelkészt Szombathelyről Budapestre vitték. Folytatódtak a kihallgatások, előbb a Bartók Béla út 24–26.-ban, a Katpol központjának pincebörtönében, ahol a vizsgálati eljárást Berkesi őrnagy vezette. Aztán 1948 egy ködös októberi estéjén átszállították a Vilma királyné út (ma Városligeti fasor) 34–36.-ba, a Budapesten működő szovjet állambiztonsági szervek egyik börtönébe. A lelkész napokig nem tudta, hol van, csak a kinti zajokból sejtette, hogy a Fasorba került: „A külvilággal csak a közelben lévő fasori evangélikus templom harangjai kötöttek össze.” Negyvenkét napot töltött ott, egy fogdaügynökkel összezárva egy hajdani kecskeólban.

Ítélet vád nélkül

1948 ádventjében zárt páncélkocsiba tették, és az ausztriai Baden bei Wienbe, a kelet-európai szovjet elhárító főparancsnokság és a szovjet katonai bíróság központjába szállították. Itt a szovjet hadbíróság 1949. február 24-én negyedszázadnyi, javító munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte: „Egy tört magyarsággal beszélő tolmács segítségével hallgattak ki és ítéltek el. Hogy mi a vád ellenem, azt nem közölték, csak a paragrafusokat, az 58. paragrafus 2., 6., 9. és 11. pontja értelmében négyszer 25, azaz 100 évet kaptam. Ennek »természetesen« csak egy részét, 25 évet kellett (volna) leülnöm.”

Badenből fülkés rabszállító vitte Neukirchen börtönébe, majd marhavagonba zárva Lvov (Lemberg) következett. Az ottani elosztótáborból ismét vonatra tették, és irány a Szovjetunió. Politikai elítéltként – azaz nem hadifogolyként vagy málenkij robotosként – került a Gulag táborrendszer három leghírhedtebb körzetének egyikébe, az északi sarkkörön túli Vorkutára. 1949 áprilisától 1955 januárjáig a vorkutai VII-es számú munkatáborban raboskodott, és az ottani szénbányában dolgozott.

Miután 1955. január végén kiállították a szabadulólevelét, előbb egy úgynevezett feljavító táborba vitték társaival együtt. „Feltápláltak, megerősítettek bennünket, hogy ne kelljen »élő csontvázként« hazajönnünk” – mondta. Aztán Moszkvába, majd Mordóviába, a Szovjetunió egyik autonóm területére szállították.

1955. november elején érkeztek magyar földre. A nyíregyházi szűrőtáborban a szovjet szervek átadták őket az illetékes magyar belügyi hatóságoknak, amelyek az egyik csoportot hazaengedték, a másikat azonban magyarországi börtönökbe irányították. Böröcz Sándor számára is folytatódott a rabélet, előbb a jászberényi börtönben, majd a budapest-kőbányai Gyűjtőfogházban, ahonnan két nappal a magyar forradalom leverése előtt, 1956. november 2-án szabadult ki.

Kettős passiótörténet

Tudom – és nem csak Böröcz Sándor visszaemlékezéseiből –, hogy a szenvedés megannyi foka mellett sokak, papok és világiak, életre szóló élménye lett egyfajta lágerbeli valódi ökumené megélése. Rabtársaihoz hasonlóan Böröcz Sándor sem tudta soha feledni a hosszú vonatút gyötrelmeit, a tábor embertelen munka- és életkörülményeit, a megalázottság állapotát, a testi és lelki kiszolgáltatottságnak a szabadságban élők számára szinte elképzelhetetlen mélységeit. De sok társához hasonlóan mindezt ő is Isten kezéből fogadta, s elviseléséhez nemcsak a hitéből merített erőt, de a táborbeli keresztyének-keresztények sorsközösségéből is.

Tudom – mert Böröcz Sándor az életinterjúban ezt is elmondta –, hogy hazatérése után családjával együtt keserű sors várt rá. Míg a szarvasi evangélikus árvaházban éltek, a szarvasi gyülekezet részvétét, támogatását és szeretetét élvezték, de 1958 őszén „minden megváltozott”. Miután megszűnt az árvaház, Vadosfára költöztek. Nagy szegénységben éltek, mert Böröcz Sándor magán hordta a börtönviselt – hazaáruló – pap láthatatlan bélyegét. Még fizikai munkát is nehezen kapott.

Saját egyháza nem merte őt vállalni, teljesen félreállították. Káldy püspök – hajdani teológustársa – évtizedeken keresztül nem létező személyként kezelte. A lelkészi szolgálatba nem térhetett vissza, de más egyházi beosztást sem kaphatott. Mellőzését egyfajta „egyházi átokként” élte meg. Kitaszítottsága 1989-es, illetve 1992-es rehabilitációjáig tartott. „Kettős passiótörténetét” 1995-ben így összegezte: „Soha nem szabadna megtörténnie annak, hogy az egyház a világ intésére emelje fel vagy lökje mélyre saját tagjait. […] A fizikai verést felfogta az Úrjézus, a másodikra meg annyira megedzett az elsővel, hogy természetesnek vettem: engem csak szekercével lehet megsérteni. Látszólag mégis a második passió a nehezebb, mert az a sírig megmarad. Hazám fizikai sebeket adott, egyházamtól lelki sebeket kaptam. A felrepedt bőr behegedt, de az utóbbiak csak testem elmúlásakor múlnak el.”

Egykori rabtársa, Olofsson Placid atya idén december 23-án lett százéves. Böröcz Sándornak nem adott az Úristen ilyen hosszú életet, de emlékezete éljen közöttünk ma is.  

(A cikknek a nyomtatott Evangélikus Életben való megjelenése után jött a hír: Elhunyt Olofsson Placid atya is. - a szerk.)

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 51-52. számában jelent meg, 2016. december 25. – 2017. január 1-jén.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

A Böröcz Sándorról készült Kiáltás a mélyből című könyv kapható a Luther Kiadó és a Huszár Gál könyvesboltokban.