Nyolcvan éves a brennbergi evangélikus harangláb

Nyolcvan éves a brennbergi evangélikus harangláb

Share this content.

Forrás: sopronmedia.hu, fotó: Leczovics Zsolt
Sopron – A haranglábat 80 évvel ezelőtt szentelte fel Kapi Béla püspök, amelyre emlékezve ünnepséget és koszorúzást tartottak Brennbergbányán.

A hétvégén került sor az 5. Brennberg-Ritzing (Récény) találkozóra, amely keretében a résztvevők számára kétnyelvű szentmisét tartottak a Borbála templomban amit kulturális műsorok valamint közös tábortűz gyújtás követett. 

A találkozó jó alkalom volt arra is, hogy megemlékezzenek az evangélikus harangláb fennállásának 80. évfordulójára, ahol ünnepséget és koszorúzást tartottak a Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzat valamint a Brennbergi Kulturális Egyesület szervezésében. 

A haranglábat 80 évvel ezelőtt szentelte fel Kapi Béla püspök, amelynek múltját valamint a két harang történelmét Honti A. Krisztina tanárnő idézte fel a megemlékezésen résztvevőknek.  

Az ünnepségen Heinrichs Eszter lelkész ünnepi beszédében elmondta, hogy a hosszú idő után újra megszólaló brennbergi harangok nem csak a múltunkra emlékeztetnek minket, hanem az állandóságra és a folyamatosságra is, amely harangok mindig is fontos szerepet töltöttek be a településen élők életében és amelyek hangjai végigkísérték Brennbergbánya történelmét az elmúlt hosszú esztendőkben.  

Táp Lászlóné a településrészi önkormányzat elnöke elmondta, hogy nagyon kevés tárgyi emlék maradt a bányászmúltról, azonban ami megmaradt azt ápolni, őrizni kell, ahogy ezt teszik a harangláb esetében is. Hozzátette, hogy az 5. Brennberg-Ritzing (Récény) találkozó tökéletes időpont volt arra is, hogy a Harangláb fennállásának évfordulóját megtartsák, hiszen így a megemlékezés bizonyára még több emberben idézte fel a közös történelmi múltat is. 

Az ünnepség végén koszorút helyezett el a haranglábnál Táp Lászlóné a településrészi önkormányzat elnöke és Heinrichs Eszter, az Ágfalvi és Bánfalvi Evangélikus Egyházközség lelkésze, majd a résztvevők közösen elénekelték a bányászhimnuszt. 

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!