Ahogyan én látom az Evangélikus Felügyelők Országos Konferenciáját.

Ahol meghallgatom felügyelőtársaim gondolatait gyülekezeti munkájukról a Reformáció 500 emlékév küszöbén.

Amiért a programtól függetlenül, annak ismerete nélkül is úgy érzem, hogy ott a helyem a találkozón.

Ha bármilyen jelentéktelennek tűnő feladatot is vállalsz, ha munkát, időt fektetsz be annak érdekében, hogy valamit szándékaid szerint, a közösség érdekében jó irányba mozdíts el, nos akkor minden olyan impulzus számít, mely környezetedből elér. Szükség van azokra az élményekre, melyeket feldolgozva, plusz energiát szerezhetsz a folytatáshoz. Mindenkinek kell az inspiráció!

Nem azért fogadtam volna el bő négy évvel ezelőtt a jelöltséget a felügyelői pozícióra, nem azért vállaltam a megmérettetést a választáson, hogy pusztán egy felhatalmazott kontroll, ha úgy tetszik ellensúly legyek a gyülekezeti lelkészünk nyakán. Talán ebben az esetben azt sem tartanám fontosnak, hogy részt vegyek minden évben a révfülöpi felügyelői konferencián.

Egyszerű lenne találnom valamilyen kifogást arra, miért nem megyek el. A gyülekezetben talán megértenék, és talán nem is követik nyomon, hogy mi ez az esemény. Ha nem mennék el, akkor felkészülnöm sem kellene abból, ami nálunk éppen nem működik jól. Mivel nem legyek el, nem is kellene megosztanom másokkal a gondjainkat, én sem hallgatnám meg a tőlünk távol eső gyülekezetek problémáit. Inkább teszem a dolgom tovább, megvárom mit csinál a lelkészünk. Úgysem tudna más segíteni nekünk, mert ha hallanék egy-két, máshol bevált jó megoldást, az nálunk úgysem működne.

Istennek hála, kevés dolog áll tőlem távolabb, mint ez a fajta megközelítése a felügyelői munkának! Cikinek és személyiségemtől, habitusomtól teljesen idegen dolognak érezem az ilyen skatulyába zárt szerepet. Motivációt gyakran merítek Máté evangéliumának 25. fejezetéből, a 14-től 30-ig terjedő szakaszból. Főleg a 27. versből: „El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.”

Mindezt azért tartom fontosnak tisztázni, hogy egyértelmű legyen, komolyan veszem gyülekezeti feladataimat, melynek természetes részeként értelmezem a különböző szakmai fórumokon való részvételemet is. Éppen ezért – még a program ismerete nélkül is – jó előre bevéstem naptáramba a szokásos révfülöpi felügyelői konferencia időpontját.

Mikor publikussá váltak az előadók, a témák, még csettintettem is egyet, mert úgy gondolom, a jelen kor evangélikus gyülekezeteiben, a jól kezelt nyilvánosság és a megfelelő gazdálkodás lehet a megerősödéhez, a fejlődéshez vezető kitörési pont. Oké, bevallom azért is örültem, mert mindkét előadó ismert, sőt jól ismert volt számomra, ami természetesen fokozta érdeklődésemet előadásaik iránt.

Manchin Róbertet még késő tinédzser koromban hallottam először. Neki (is) köszönhetem, hogy privát életem szakmai munkássága a médiakutatás felé tért le, és az ominózus előadása óta, az ott hallottak alapján gondolom úgy, hogy számokkal márpedig az élet minden területe leképezhető. A konferencia második napján, Reformáció és nyilvánosság című előadásában a kommunikációs csatornák fejlődése és az általuk a nyilvánosságra, véleményformálásra gyakorolt hatásokat mutatta be.

Megfogott beszédében az a felismerés, hogy a reformációval párhuzamosan hogyan gyorsult a kommunikáció, az üzenethordozók előállításának technológiai fejlődése miatt. Persze izgalmas része volt a prezentációnak az is, ahogyan – egyebek mellett - válogatott idézetek segítségével világított rá az előző napi fórumbeszélgetésein hallott általános probléma, a fiatal felnőttek gyülekezeti hiányának miértjére és annak hatásaira. „Az egyház akkor lesz fiatal, ha a fiatalok az idősebbekhez szólnak, az idősebbek pedig nagy dolgot tudnak álmodni, amikről a fiatalok prófétálnak. Ha a fiatalok nem prófétálnak, az egyházból elfogy a levegő.” Sajnos nem jegyeztem fel magamnak, kitől származik az idézet. Újra és újra elolvasva ezeket a szavakat, majd saját gyülekezetünk életére vetítve, értelmezve, csontig hatoló volt a gondolat igazságának felismerése.

A második előadó Szabó B. András volt, akit újpesti gyülekezeti tagként ismertem meg. András, a szomszédos egyházközség lelkészeke, így prédikációit többször, szakmai előadását viszont még nem volt szerencsém meghallgatni. Reformáció és gazdaság című prezentációjából megtudhattuk, hogy mit gondolt Luther úgy általában a pénzügyekről. Hallhattuk, hogy mit gondolt a hivatásról, vagy arról, ki szedhet és miért kamatot. Érdekes volt belelátni, mennyire voltak jelentősek a reformáció korában a pénzügyi műveletek. De megismerhettük, hogy milyen hatása volt a gazdaságra, az egyház finanszírozására a bűnbocsátó cédulák árusítása, majd azok eltörlése. Persze, a mai gyülekezetfenntartás már más szabályok és rendelkezések mentén történik, azonban a kötelességek és kötelezettségek nagyjából állandónak tekinthetők a múltból kiindulva.

Nem titkolom, az előadásoknál is jobban vártam a fórumbeszélgetéseket. Nálam ez az a programpont, melyben letisztázhatom az előadóktól hallottakat. Meggyőződhetek arról, hogy jól értelmeztem a gondolatokat, vagy teljesen vakvágányon vagyok. Érdeklődéssel és kíváncsian figyeltem felügyelőtársaimat, ahogyan lefordítják és rámontírozzák az előadottakat saját tapasztalataikra, felismeréseikre. Persze itt volt lehetőségünk olyan témaköröket is érinteni, melyek nem képezték hivatalos részét a programnak, mégis sokakat érzékenyen érintenek. Olyanok, mint az iskolai hitoktatás fenntartható megvalósítása, az egyes elhaló gyülekezetek mesterséges életben tartása, vagy akár az egyház strukturális átalakítása is, mely régóta az egyik fő beszédtéma a találkozókon. Itt dőlt el természetesen az is, hogy ki milyen muníciót visz haza a konferenciáról.

Nos, az idei prezentációk és a feszegetett témák is kellően provokatívra sikeredtek. Félreértés ne essék, én ezt így szeretem. Ez az, ami kimozdítja a megsüllyedt kerekű kocsit a felázott talajból. A kérdés csak az, hogy a szűk kétnapos együttlét melyik kalapba kerül majd a fejekben. A „jó volt, hogy találkoztunk és jót beszélgettünk”-be, vagy az ennek turbózott változatába, a „hasznos és inspiráló konferencia volt”-ba? Nálam nem kérdés, nekem ez bruttó 42 óra inspiráció volt!

Jó lenne, ha mind többen az utóbbit választanánk és valósan felhasználnák a konferencián hallottakat. Sikerként könyvelhetnénk el, ha lenne valamilyen, a gyülekezetekben tetten érhető pozitív hatása is a gondolatoknak, akár a kommunikáció átalakítása, vagy a következetes, kiszámítható gazdálkodás vonatkozásában. Igazából ez csak tőlünk, felügyelőktől függ. Attól, hogy az elhangzottakból, feltöltődésünkből mennyit adunk át gyülekezeti munkatársaink, lelkészeink számára.

Köszönöm a szervezőknek!