„Nem szégyellte az evangéliumot” – Búcsú Halasi András József lelkésztől

„Nem szégyellte az evangéliumot” – Búcsú Halasi András József lelkésztől

Share this content.

Szöveg: Adámi Mária, fotó: Adámi Mária, Szente József
Szombathely – A szombathelyi evangélikus templomban 2017. július 4-én tartott gyászistentisztelet keretében vettek búcsút Halasi András Józseftől mindazok, akik ismerték és szerették: családja, barátai, kollégái és a gyülekezet tagjai. Az élete huszonnyolcadik évében, súlyos betegségben elhunyt lelkész koporsóját ezután Celldömölkre vitték, hogy az ottani temetőben helyezzék nyugalomra.

Az úrvacsorai alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Gregersen-Labossa György helyi lelkész mellett Rostáné Piri Magda esperes, valamint a vasi egyházmegye más lelkészei vettek részt. Énekkel szolgált a gyülekezet kórusa.

„Nem szégyellte az evangéliumot, mert tudta, hogy erő és áldás fakad belőle” – foglalta össze Halasi András életének legfontosabb üzenetét a püspök Róm 1,16 alapján tartott prédikációjában. A textusául választott ige egykor András konfirmációi áldó igéje volt, amely azóta kísérte őt és küldetéssé vált számára, ezért gyűrűjébe vésve hordta magával.

Szemerei János ezt követően idézett az elhunyt lelkész Andráskereszt című blogjából, amely betegsége alatt az evangélium továbbadásának legfőbb eszközét jelentette számára. Majd felolvasta saját kezűleg írt önéletrajzát, amelyet még 2015-ben, közvetlenül ordinációja előtt fogalmazott meg Halasi András, aki mindössze két évet tölthetett beosztott lelkészi szolgálatban.

Az igehirdetést követően útjára bocsátották a koporsót a celldömölki temető felé, majd a templomot megtöltő gyülekezet az úrvacsora közösségében lehetett együtt, hogy közösen részesüljenek Isten bűnbocsátó, vígasztalást és békességet adó szeretetének szentségéből.

Halasi András Józsefet július 4-én este szülővárosában, Celldömölkön temették el. Koporsója mellett konfirmáló lelkésze, Szakos Csaba hirdette a feltámadás reménységét.

Fotók:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!