„1805 tavaszán nagy elemi csapás érte a döröcskei evangélikus gyülekezetet: április 27-én óriási, rendkívüli méretű felhőszakadás zúdult a községre, amely hatalmas károkat okozott. Főképpen a felhőszakadással érkező jégeső, hiszen galambtojás nagyságú jégdarabok hullottak. A sebes áradat (...) magával ragadta a hegyoldalakban legelésző, békés állatokat. (...) A faluban rengeteg házat elöntött a víz. (...) A lelkipásztor és a hívek a nagy csapás közepette Istenhez fordultak, és Őt hívták segítségül az újrakezdéshez a nagy pusztulás után. (...) 1805. április 28-án a községi bíró és az esküdtek összegyűltek a parókián, és bűnbánatot tartottak, majd fogadalmat tettek. ...ezt követően – a lelkész (Horváth József) javaslatára – május 1-jét fogadalmi ünneppé és bűnbánati nappá teszik, amit köteles mindenki szigorúan megtartani.” (Szerdahelyi Pál egykori somogydöröcskei evangélikus lelkész)
A hagyományokhoz híven május 1-jén idén is ökumenikus istentiszteletet tartottak a somogydöröcskei evangélikus templomban.
Igehirdetési alapigéül Arató J. Lóránd evangélikus lelkész Pál apostol Rómaiakhoz írott levelének 8. fejezetének 28. versét választotta: „...akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál...”
A lelkész igehirdetésében először rávilágított arra, hogy mindenkinek voltak és vannak álmai, de nem biztos, hogy azok úgy teljesülnek, ahogyan megálmodták. Mégis az Isten mindent a javára fordít annak, aki szereti őt. Ezen a fonalon végighaladva felvetette, vajon a katolikus egyház által boldoggá avatott Brenner Jánosnak milyen álmai lehettek, valamint milyen álmokat és terveket hordoztak szívükben azok a somogydöröcskei lakosok, akiknek munkájuk nagy része tönkrement az 1805. április 27-i felhőszakadásban és jégesőben. Az igehirdetésben elhangzott, hogy nagyon sok megkeseredett és lélekben megszomorodott ember él ma a világban, de valóságosan megtapasztalható, hogy akik az Istent szeretik, akik az Istenhez kötődnek és ragaszkodnak, azoknak valóban minden – még a legnagyobb szenvedés és tragédia is – javukra válik. A prédikáció végén buzdításként elhangzott, hogy legyünk mi is boldogok és szentek, akiknek hite és Istenhez való ragaszkodása példaértékű lehet minden ember számára.
Végül szeretetvendégséggel zárult az alkalom.