Áder János

Áder János a magyarországi egyházak vezetőivel találkozott

Budapest – A magyarországi egyházak nemcsak hirdetői, hanem eltökélt munkásai is a szeretetnek – mondta Áder János köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden kedden, a Sándor-palotában.

Áder: Az egyházak segítenek abban, hogy a kisebbségben élő honfitársaink nem veszítik el önmagukban a magyart

Budapest – Áder János meggyőződése szerint az egyházak segítenek abban, hogy a kisebbségben élő honfitársaink nem veszítik el önmagukban a magyart. A köztársasági elnök erről a határon túli egyházi vezetők tiszteletére adott ebéden beszélt csütörtökön a Sándor-palotában.

Evangélikus lelkész áldotta meg a Rióba induló magyar paralimpiai csapatot

Budapest – Vasárnap tett esküt a Rióba induló magyar paralimpiai csapat a Nemzeti Színházban. Az ünnepségen megáldotta a sportolókat és beszédet mondott Liszka Viktor Gábor, józsefvárosi evangélikus lelkész.

A köztársasági elnök határon túli egyházi vezetőkkel is találkozott – Áder János: vigyáznunk kell magyarságunkra

Budapest – Ha Európa vagy a magyarság lemond szellemi örökségéről, nemcsak önmagát veszíti el, hanem az emberiség egy kiemelkedően fontos erőforrását is – emelte ki Áder János köztársasági elnök a határon túli egyházi vezetők tiszteletére adott ebéden, 2015. december 10-én, csütörtökön a Sándor-palotában.

Áder: Legyen véleményük az egyházaknak a környezetvédelemről

Budapest – Az egyházaknak lehet és kell is, hogy karakteres véleményük legyen az emberiség életmódjáról és a környezetvédelemről – mondta a köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi vacsorán, szerda este a Sándor-palotában.

Határon túli püspököket fogadott Áder János köztársasági elnök

Budapest – Áder János köztársasági elnök 2014. december 4-én a Sándor-palotában határon túli püspököket fogadott. Az alkalmon részt vett Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke is.

Áder János rektori megbízatásokat adott át

Budapest – Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta 2014. június 18-án a rektorokat és átadta nekik megbízatásukat.

I. Bartolomaiosz: a válságot nem lehet megoldani, ha nem fordulunk Isten és egymás felé

Budapest – A világban tapasztalható válságot nem lehet megoldani, ha nem fordulunk szeretettel Isten és embertársaink felé – mondta I. Bartolomaiosz, Konstantinápoly egyetemes pátriárkája a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott előadásában hétfőn Budapesten. Az ökumenikus pátriárka azért látogatott hazánkba, hogy aláírja a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus és a magyar kormány közötti megállapodást az Országházban 2014. március 4-én. Forrás: MTI, fotó: Koszticsák Szilárd

Áder: a fények mellett az árnyékra is figyeljünk az ünnepi emelkedettségben – Frissítve képekkel!

Budapest – Adventi ebéden fogadta kedden a Sándor-palotában a hazai egyházi vezetőket Áder János köztársasági elnök. Az államfő hangsúlyozta, az év vége ünnepi emelkedettségét kiteljesíti, ha a fények mellett az árnyékra is figyelünk. Forrás: MTI. Fotó: Beliczay László

Áder: az egyház bástya a határon túli magyar közösségekben

Budapest – Az egyház mindig közösség és bástya, megtartó hely és menedék, ismeret és tapasztalat, segítő kéz és oltalom, és még inkább az a határon túli magyar közösségekben – mondta Áder János köztársasági elnök a határon túli püspököknek adott keddi fogadásán a Sándor-palotában. Forrás: MTI, fotó: Kovács Attila

Oldalak

Feliratkozás RSS - Áder János csatornájára