A lelkész a sok hivatalos köszöntő után már első mondatával kiérdemelte a közönség tapsát, mondandóját ugyanis így kezdte: „Mindenkit szeretettel köszöntök, mégis felétek fordulok, kedves sportolók, hogy lássuk egymást, miközben hozzátok szólok.” Az addig felszólalók ugyanis a sportolók elé tett pulpitus mögül, nekik háttal, az egybegyűltekkel szemben beszéltek. Liszka Viktor ezután egy régi olimpiai történetet mesélt el, amely szerint egyszer régen egy derék szakács az antik Rómában elhatározta, hogy megsüti a világ legjobb pizzáját, azonban mégis odaégette. Mérgében úgy elhajította, hogy a keményre sült tésztakorong átrepült a Földközi-tengeren, míg végül jó ívet húzva Görögországban landolt. A meglepett görögök nézték a furcsa jelenséget, de nem a kontár itáliai szakács hibáját látták meg benne, hanem elismeréssel adóztak teljesítménye előtt. Ez igen, mondták, ezt megtartjuk, sőt, sportot űzünk belőle! Így jött létre a diszkoszvetés! A lelkész mondandóját arra hegyezte ki, hogy nagyon szép íven át érkezik meg hozzánk és bennünk elismeréssé, büszkeséggé, örömbe fordul az a rengeteg verejték, áldozat és munka, amit a színpadon helyet foglalók a sportba. A hazai sportélet talán legkülönlegesebb ívét ti adjátok – jelentette ki Liszka Viktor.
Az ároni áldást így vezette be: „Bizonyára vannak közöttetek keresztények, más vallásúak és olyanok is, akiket nem kötnek le a hit kérdései, mégis, hitem szerint az Isten szeretete mindenképpen és mindig veletek van, sikereitekben és kudarcaitokban is. Ha jól sikerül a pizza, hát abból meg lehet kínálni mindenkit, ha pedig odaég, újabb nagyszerű sportteljesítményt lehet belőle támasztani. Azt kívánom, hogy érezzétek ezt a szeretetet, ami veletek van, az Isten szeretetét, és a miénket is.”
Az áldás pedig így hangzott:
Isten sportoló népe,
az Úr áldjon meg és erősítsen meg téged, szent arca ragyogjon a te arcodon, fordítsa az Úr feléd arcát és könyörüljön rajtad, a torna végeztével pedig adjon neked megnyugtató, elégedett békességet. Így legyen; ámen. Hajrá!
Az ünnepség ezt megelőző részében felolvasták Áder János levélben küldött köszöntőjét. A köztársasági elnök azt írta: bár testben különbözünk, különböznek a lehetőségeink, de a lélek számára nincsenek határok. Ha valamit minden sportoló megélhet, az önmaga legyőzésének élménye. Rio már várja önöket, kívánok sikereket, de mindenekelőtt nemes versengést! – írta az államfő.
Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott: ezek a sportolók úgy döntöttek, hogy soha nem adják fel. „Ti vagytok, akik bebizonyították, hogy a lehetetlen nem létezik. A paralimpiák történetében már számtalan alkalommal büszkék lehettünk a magyar versenyzőkre, remélem, a Rióban induló sportolók minden álma teljesül” – mondta az államtitkár, aki hangsúlyozta a felkészítő szakemberek, valamint a családtagok segítségének fontosságát is.
Brazília magyarországi nagykövete, Valter Pecly Moreira is személyesen köszöntötte a csapatot, leszögezve: nincs kétsége afelől, hogy a magyar paralimpikonok hatalmas sikereket fognak elérni Rio de Janeiróban. „A brazilok, a riói lakosok, a cariocák nyitott szívvel és tárt karokkal várják a paralimpikonokat, így önöket, magyarokat is” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy a helyszínen még csak három napja indult el a jegyvásárlás, máris 300 000 jegy kelt el. Kiemelte, hogy a megnyitó napja, szeptember 7.-e, Brazília nemzeti ünnepe. Kívánom, hogy 2024-ben Budapest legyen az olimpia és a paralimpia házigazdája! – tette még hozzá a nagykövet.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke köszöntötte Imre Gézát, a riói olimpia párbajtőrvívó ezüstérmesét, aki személyesen volt jelen az ünnepségen. Ezek az emberek nem a feladás emberei, ők a hit és remény oldalán állnak – mondta a paralimpikonokról szólva Szabó László. A remény visz előre, az épít közösséget, az ad erőt – jelentette ki az MPB vezetője.
Az ünnepségen rehabilitálták az 1976-os Torontolimpiádon érmeiktől politikai okokból megfosztott magyar csapat tagjait. Oláh József atléta özvegye átvehette a bronzérmet jelképező oklevelet, a para-asztaliteniszező Tauber Zoltán pedig megkapta az utólag elismertetett aranyérmét, így negyven év után – hivatalosan először – Magyarország első paralimpiai bajnokaként vehette át aranyérmét Nádas Páltól, az MPB korábbi elnökétől.
Az ünnepélyes esküben a 43, Rióba induló versenyző, valamint edzőik és kísérőik ígéretet tettek arra, hogy sportszerűen küzdenek, segítik csapattársaikat, tisztességgel képviselik a paralimpiai közösséget, és persze Magyarországot.
A pápa is szerencsét kívánt a verenyzőknek
Két brazil és két olasz paralimpikont fogadott Ferenc pápa a 2016. augusztus 24-én tartott audienciáján, hogy sok sikert kívánjon nekik és társaiknak a szeptember 7-én kezdődő riói játékokra.
A Rio 2016 honlap szerint a katolikus egyházfő heti kihallgatásán a Szent Péter téren üdvözölte a paralimpiai mozgalmat és minden sportolót, aki a játékokra készül.
Jovane Guissone brazil kerekesszékes vívó, aki Londonban aranyérmes volt, kiemelte:
„Nagyszerű pillanat volt, sosem fogom elfelejteni. A pápa áldást adott ránk, sok sikert kívánt a játékokon, és megkért minket, hogy imádkozzunk az olaszországi földrengés áldozataiért. Én pedig adtam neki egy brazil válogatott melegítőfelsőt” - tette hozzá.
A szeptember 7. és 18. közötti paralimpián 4350 sportoló vesz részt 165 országból, a magyar színeket 43-an képviselik.