ÉrMe Üzleti Hálózat

Keresztény értelmiségiek találkoztak a Sapientián

Budapest – Több mint száz keresztény értelmiségit hívtak közös gondolkodásra, közös munkára a Közjó Műhely – Keresztény Gondolkodók Fóruma szervezői 2016. november 10-én a Sapientián. Az első alkalommal megrendezett rendhagyó esemény célja elérni, hogy a hazai közbeszédben minél inkább teret nyerjen az a szóhasználat és érvkészlet, mely e keresztény szemlélet megjelenítését, nyilvános képviseletét támogatja.

„Keresztényként legyünk jelen ebben a zűrzavaros világban” – Közös gondolkodás, közösségi családi együttlét a II. Keresztény Szigeten

Budapest – „Nagyon fontosnak tartom, hogy keresztényként legyünk jelen ebben a zűrzavaros világban, megzavarodott Európában” – üzente dr. Beer Miklós váci megyéspüspök a II. Keresztény Sziget résztvevőinek. A budapesti Margitszigeten az ÉrMe Üzleti Hálózat kezdeményezésére tartották meg a rendezvényt, immár második alkalommal. Idén több mint 1200-an jöttek el a Keresztény Szigetre, ami a tavalyi létszám ötszöröse.
Feliratkozás RSS - ÉrMe Üzleti Hálózat csatornájára