ösztöndíj

Evangélikus iskola diákja kapta meg az ösztöndíjat

Orosháza – Idén Papp Flórián, az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulója kapta meg a dr. Fehér Dezső, a lovassport atyja által életre hívott Fehér-Pusztai Alapítvány ösztöndíjat. Az elismerést Csorvás díszpolgárával való egyeztetés után minden évben az intézmény egyik csorvási diákja veheti át. A díjat hagyományosan a Csorvásiak Baráti Társaságának közgyűlésén adják át.

Ismét meghirdeti a Szegedi Kis István-ösztöndíjat a MANK

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet egyháztörténeti témában fiatal kutatók számára a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj elnyerésére. Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1980. július 1. után született kutatók pályázhatnak szeptember 4-ig.

Vásáry Tamás-ösztöndíjat kapott egy evangélikus roma szakkollégista is

Nyíregyháza – Székely Bence, a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium és Varga Ákos, a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium hallgatója kapta idén a fiatal zenészeket, valamint kiemelkedő önkéntes munkát végző fiatalokat támogató Vásáry Tamás-ösztöndíjat. Az elismerésről szóló oklevelet 2019. november 11-én adták át a diákoknak.

Átadták a Sztehlo- és a Schedius-ösztöndíjakat

Budapest – A Sztehlo tanulmányi támogatás, illetve a Sztehlo szociális támogatás mellett a Schedius tanulmányi támogatás is kiosztásra került az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2019. november 13-án rendezett ünnepségen. Egyházunk idén összesen több mint 20 millió forinttal támogatta a fiatalokat, akik közül 104-en nyújtottak be sikeres pályázatot.

Pályázni lehet a Kőrösi Csoma Sándor program déli féltekére szóló ösztöndíjaira

Budapest – November 15-ig lehet pályázni a Kőrösi Csoma Sándor program keretében a déli féltekére szóló ösztöndíjakra. Erről Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár tartott még októberben sajtótájékoztatót, ahol ismertette: ebben a programban legfeljebb 40 ösztöndíjas részére biztosítanak lehetőséget, közülük 6 lehet egyházi pályázó.

Kreatív istentiszteletek – Egy németországi gyülekezet gyakorlatai

Minap az egyik budapesti óvodában megkérdezte tőlem egy kislány: „Hogy mondják németül, hogy pogácsa?” Válaszomra, hogy Németországban nem ismerik a pogácsát, együttérzően, a kezemet fogva jegyezte meg: „Németország biztosan egy nagyon szomorú ország.”

Miért éppen Schedius?

Az immáron évtizedes múltra visszatekintő Sztehlo Gábor-ösztöndíj mellett ez évtől egy új, Schedius Lajosról elnevezett támogatási rendszer is segíti egyházunk oktatási tevékenységét. Az elképzelés sokféle impulzus nyomán született meg.

Külföldi tanulásra biztattak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – Külügyi estet tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2018. október 16-án, kedd este. A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy a teológushallgatók kedvet kapjanak a külföldi ösztöndíjas tanuláshoz.

Október 1-jéig lehet jelentkezni a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíjra

Budapest – Október 1-ig lehet jelentkezni a Szegedi Kis István ösztöndíjra, amellyel a korai protestáns egyház-, irodalom- és liturgiatörténeti, valamint egyházművészeti kutatásokat támogatja az állam.

A Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium (PERSZE) ösztöndíjprogramot hirdet

Pécs – A Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium (PERSZE) ösztöndíjprogramot hirdet hátrányos helyzetű, elsősorban roma/cigány egyetemi hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok számára.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ösztöndíj csatornájára