1%

Hallatni a hangot – Utcazenével üzenő evangélikusok

A Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója márciusban zenei pályázatot hirdetett evangélikus zenekarok, gyülekezeti, iskolai csoportok és kórusok részére az egyház 1%-os kampányához kapcsolódva. A pályázat azt tűzte ki célul, hogy a helyi zenei közösségek kilépjenek megszokott kereteikből, és forgalmas köztereken utcazenéléssel felhívják a figyelmet az 1%-os felajánlás lehetőségére. Összeállításunkban a pályázat nyerteseinek rövid – szerkesztett – bemutatkozását-bemutatását olvashatják.

A NAV honlapján elérhetőek azok a szervezetek, amelyek az adó 1+1 százalékával támogathatóak

Budapest – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétette azoknak a civil szervezeteknek az adószámát, valamint az egyházak és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető. A legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják adójuk 1+1 százalékát – közölte az adóhivatal csütörtökön az MTI-vel.

Lélekkel, ismerettel – Így készült az 1%-os kampányfilm!

Kiskőrös – 2019. március 22-én a kiskőrösi evangélikus templomnál leforgattuk idei 1%-os kampányfilmünket, amely vasárnap reggel debütált a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook-oldalán.

Ahogy te látod – cikkírói pályázat evangélikus fiataloknak

Budapet – A Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója – az egyház 1%-os kampányának jegyében – pályázatot hirdet 14–18 év közötti fiatalok részére Ahogy én látom címmel.

Pályázat evangélikus zenekarok, gyülekezeti csoportok, kórusok számára köztéri zenei alkalmak szervezésére

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója pályázatot hirdet evangélikus zenekarok, gyülekezeti, iskolai csoportok és kórusok részére az egyház 1%-os kampányához kapcsolódóan. A pályázat célja, hogy a helyi zenei közösségek kilépjenek a megszokott keretekből, és forgalmas köztereken, utcazenejelleggel felhívják a figyelmet az 1%-os felajánlás lehetőségére.

Szja 1%: csak az egyházaknál van automatizmus

Budapest – 2018 óta a NAV az egyházak számára szóló szja 1%-os felajánlásokat a következő években automatikusan figyelembe veszi, így aki nem akar változtatni a korábbi döntésén, nem kell minden évben az egyház számára tett rendelkezését újra és újra benyújtania – hívta fel a figyelmet weboldalán a NAV.

Ne feledkezzünk meg a civil 1%-ról sem!

Budapest – Személyi jövedelemadót fizető magánszemélyként az idén is dönthet úgy, hogy megfizetett adójának egy százalékát felajánlja egy civil szervezetnek. Aki tavaly rendelkezett az egyházi egy százalékról, annak ez évben nem kell: a 2018-ban benyújtott, bevett egyház technikai számára szóló nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal figyelembe veszi egészen addig, amíg a felajánló a rendelkezését vissza nem vonja, vagy nem jelöl meg másik egyházi kedvezményezettet. A civil egy százalékra azonban ez nem vonatkozik, arról tehát továbbra is minden évben szükséges nyilatkozni.

Több mint 60 ezren támogatták idén a Magyarországi Evangélikus Egyházat

Budapest – Az adózók közül 60 036 fő ajánlotta fel idén adója 1%-át a Magyarországi Evangélikus Egyház javára, ezzel 308 804 940 forinttal támogatták idén egyházunk társadalmi szolgálatát. A felajánlott összeg összesen 45 832 940 forinttal nőtt 2018-ban, a felajánlók száma pedig 2 429 fővel több, mint a tavalyi évben volt. Köszönjük felajánlásaikat!

Egyre népszerűbb az e-szja

Budapest – Szinte mindenben duplázott az e-szja, a tavalyi duplájára, majd 1,5 millióra nőtt az szja-bevallásukat interneten beküldők száma, kétszer annyian, több mint 800 ezren fogadták el a bevallási tervezetet módosítás nélkül, miközben az e-szja-felületet az idén 3,3 milliószor keresték fel, ami ugyancsak duplája a tavalyinak – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t pénteken.

1%-os kampány: Megszületett a rajzpályázat eredménye!

Budapest – Idei 1%-os kampányunkhoz kapcsolódva interaktív rajzpályázatot írtunk ki, amelyre összesen 49 rajz érkezett. A szavazás május 1-jétől a bevallási határidőig, május 22-ig zajlott. Megszülettek az eredmények!

Oldalak

Feliratkozás RSS - 1% csatornájára