bánya

Különleges istentiszteletet tartottak az esseni dómban a kőszénfejtő bezárásának alkalmából

Essen – 2018. december 20-án, a Ruhr-vidék utolsó kőszénfejtő üzeme működésének utolsó napja alkalmából tévés közvetítéssel egybekötött istentiszteletet tartottak az esseni dómban.

Kártérítésre várnak a pusztavámi evangélikusok – Templomuk és ravatalozójuk is érintett a bányakárban

Pusztavám – Ahogyan arról a Hír TV alapján honlapunk is beszámolt, Pusztavámon számos épület károsodott a helyi bánya tevékenysége miatt, így az evangélikus templom is. Sajnos a 230 éves épület állapota egyre romlik és bár majdnem egy méter vastagok a falak, számos helyen repedések észlelhetőek rajta. Négy éve ugyan bányakárosnak minősítették, de máig nem történt semmi. Cikkünkben Ribárszki Ákos helyi lelkész segítségével bemutatjuk a romló állagú templomot.

Verespatak – Elutasítják a bányatervet az erdélyi magyar egyházak

Kolozsvár – Közös nyilatkozatban utasították el az erdélyi történelmi magyar egyházak a verespataki bányaprojektet és a román kormánynak – a bányaprojekt megvalósítását szolgáló –törvénytervezetét.
Feliratkozás RSS - bánya csatornájára