Bence Gábor

Zsoltárok, motetták negyedszázada – Zenékben gazdag honlappal ünnepel a Fővárosi Protestáns Kántorátus

Ajándék, hogy az egyház népe évezredek óta a Biblia „énekeskönyvének” szavaival szólítja meg közösségi módon Istenét, és hogy hitvalló elődeink magyar nyelven is megőrizték a zsoltározó istentiszteletek gyakorlatát.

Karzatlépcső 2/6 – Pályázattal | A szlovákság jelenléte a Magyarországi Evangélikus Egyházban

Fót – A 338 számú énekünk – Isten nékem erőm, bizodalmam – pentaton dallamrészletei ellenére, a szlovák evangélikusoktól örököltük. A Tranoscius éneke talán már a husziták énekkincsében is jelen volt, erre utal énekeskönyvünk jelzete, amely szerint első előfordulása az 1567-es Prágai graduálban van.

Gyarapodik a Hangzó énekeskönyv anyaga

Fót – Énekeskönyvünk digitális változata több éve segíti a kántorok és lelkészek munkáját. A dallamok megismerése érdekében már eddig is szinte minden, saját dallammal rendelkező ének meghallgatható volt e honlapon. Most gyarapítani igyekszünk a Hangzó énekeskönyvet.

Hogy áll a fóti Kántorképző Intézet felújítása? – Beszélgetés dr. Bence Gáborral

Fót – Az Evangélikus Kántorképző Intézet működésének idei menetrendjét is átírta a koronavírus-járvány. Dr. Bence Gábort, az intézet igazgatóját nemcsak a téli tanfolyam vizsgáinak pótlásáról és a nyári tanfolyamok sorsáról, hanem az Énekeskönyv-kiállításról is kérdezte a Credo Rádió. Kiderül a beszélgetésből, hogy hol tart az intézet felújítása, milyen digitális tartalmakkal látták el a rendkívüli helyzetben az érdeklődőket és a kántorképző múltja, szellemisége is szóba kerül a beszélgetésben.

„Mindenek meghallják” – Karzatlépcső 6. rész

Budapest – Fót – A „Mindenek meghallják” kezdetű énekünk a 127. zsoltár verses átirata az 1500-as évekből, Huszár Gál legkorábbi énekeskönyvében is szerepel már. Dallama megegyezik Bornemisza Péter „Siralmas énnékem” kezdetű versének dallamával. Históriás ének – ugye ismerős mindenkinek ez a fogalom? Hogyan lehet históriás ének a török időkről szóló verses elbeszélés, az Iliászt felidéző reneszánsz vers és az ószövetségi zsoltárt feldolgozó gyülekezeti ének? Miközben megválaszoljuk e kérdéseket, a fülünkbe mászik énekünk dallama, végül közösen is elénekelhetjük mind a hat versszakával.

Karzatlépcső – Jer örvendjünk, keresztyének

Budapest – Fót – A Karzatlépcső újabb epizódja egy Luther-éneket állít a középpontba: a „Jer örvendjünk, keresztyének” kezdetű korált.

Karzatlépcső – Új sorozat az evangélikus énekek megismertetésére

Budapest – Fót – A Kántorképző Intézet munkatársai Karzatlépcső címmel új kisfilm-sorozatot indítottak, amelyben egy-egy gyülekezeti énekkel ismertetik meg a nézőket.

Gáborítás

Ülök a fóti evangélikus templomban, és hallgatom egyházunk kántorképző intézete idei első tanfolyamának kórusát. Bár én is itt nőttem fel, mégis minden évben megindít a tény, hogy a nyári szabadságok idején összegyűlik ötven gyermek és fiatal, akik tizenöt – többnyire náluk alig idősebb – oktató vezetésével két és fél hétig együtt muzsikálnak, imádkoznak, és közben közösséggé válnak. Hála érte Istennek!

(Saját) rekordot döntött Kelenföld karácsony második napján!

Budapest – Kelenföldi hagyomány szerint a templom karzatára minden nagy ünnep második napján azokat várják, akik szeretnek énekelni, tudnak kottát olvasni, de idejük nem engedi, hogy rendszeres kórusmunkában vegyenek részt. Az ilyenkor ad hoc összeállt alkalmi kórus és zenekar tagjai Bence Gábor kelenföldi kántor vezetésével egy bő óra alatt összepróbálnak egy-egy az ünnephez illő motettát vagy kantátát vagy más zenekari kíséretes művet. Bach, Schütz, Händel a leggyakrabban előforduló zeneszerzők.

Mendelssohn Reformáció szimfóniája Kelenföldön – Beszélgetés Bence Gáborral

Budapest – „Lelkesítő beszámolni arról, hogy az első hívásra vállalkozott egy zenekarnyi muzsikus, hogy segítsék a gyülekezeti zenekart és velünk ünnepeljenek” – fogalmazott Bence Gábor. Az október 14-én előadandó Reformáció szimfóniáról Gáncs Tamás lelkész kérdezte Bence Gábor karnagyot.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Bence Gábor csatornájára