betlehem

Elbúcsúztak a nyugdíjba vonuló Munib A. Younantól

Betlehem – Genf – Nyugdíjba vonulása alkalmából népes nemzetközi vendégsereg köszöntötte Munib A. Younant, a Jordániai és Szentföldi Evangélikus Egyház püspökét, a Lutheránus Világszövetség 2010-ben kinevezett elnökét.

Gyönyörű betlehemes áll a kaposvári evangélikus templom előtt

Kaposvár – Advent első vasárnapján sötétedéskor gyulladtak ki a kaposvári evangélikus templom előtt felállított betlehemi jelenetet megvilágító fények. Idén többek között a Kaposvári Evangélikus Egyházközség nyerte el a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztálya által felajánlott, kültéri betlehembe szánt bábfigurákat. Az ünnepélyes átadásra és a közös ünneplésre 2017. december 3-án vasárnap került sor.

Láttál már koreai vagy afrikai betlehemet? Megmutatjuk! – Fotók

Brüsszelben a Grand Place-on, ahol egykor még arról is vita folyt, hogy vajon sérti-e mások jogait, és érzéseit, ha karácsonyfát állítanak, most egy hatalmas betlehem áll a Szlovákiából érkezett feldíszített fenyőfa mellett. Ám ennél sokkal izgalmasabbak a Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyházban a különböző nemzetiségű katolikus hívek által készített betlehemeket. Megmutatjuk, hogyan látják a koreaiak, vagy épp afrikaiak Jézus születését.

Kültéri betlehemes – pályázati kiírás

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Gyülekezeti és Missziói Osztálya pályázatot hirdet gyülekezeteknek kültéri betlehemes figurák beszerzésére. A betlehemes házikót a gyülekezetnek kell elkészítenie.

Advent szép pillanatai Gyomán

Gyoma – A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályának ajándékai, a Jézus születéstörténetét felidéző bábok Tótkomlósról érkeztek a Gyomai Evangélikus Egyházközségbe. Toldi Balázs polgármester jóvoltából a bábokat méltó helyen, egy faházban helyezhettük el – írta szerkesztőségünknek küldött beszámolójában Fülöp Mónika lelkésznő. Az alábbiakban ezt olvashatják.

Megnyílt a Betlehemi jászolkiállítás a Magyarság Házában

Budapest – Megnyílt az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó, kézműves alkotásokat bemutató, 22. Betlehemi jászolkiállítás a Magyarság Házában kedden, Budapesten.

A betlehemállítás művészetét mutatja be a Néprajzi Múzeum új tárlata

Budapest – A betlehemállítás eszközeit és kultusztörténetének legfontosabb állomásait mutatja be a Néprajzi Múzeum legújabb időszaki kiállítása. A tárlat december 4-én nyílt, és 2016. szeptember 4-ig látogatható.

Őrimagyarósdi betlehem

Őrimagyarósd – Advent első vasárnapján sötétedéskor gyulladtak ki az őrimagyarósdi evangélikus templom előtt felállított betlehemi jelenetet megvilágító fények. Idén az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség nyerte el a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztályja által felajánlott, kültéri betlehembe szánt bábfigurákat. Az ünnepélyes átadásra és a közös ünneplésre 2014. november 30-án, vasárnap délután négy órakor került sor, melyet szeretetvendégség, családias hangulatú beszélgetés követett a gyülekezet táborhelyének ebédlőjében.

20 éve szentelték fel a Betlehem gyülekezeti házat – Meghallgatható D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök prédikációja és előadása

Nyíregyháza – Rozsrétszőlőn – Aratási hálaadó ünnepet tartottak Rozsrétszőlőn a 20 éve felszentelt Betlehem gyülekezeti házban. A 2014. szeptember 28-án tartott alkalmon D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök szolgált. HANGFÁJL!

Mi Jézus születésének mai üzenete? – Evangélikus lelkészeket kérdeztünk

Budapest – Advent várakozása lehetőséget teremt arra is, hogy elgondolkozzunk az öröknek hirdetett esemény mai aktualitásán. Hogyan emlékezünk ma Jézus születésére? Mennyire érthető ma a kétezer évvel ezelőtti történés? Mi ennek aktuális, mai üzenete? – Ezeket kérdezte meg az evangelikus.hu, szerte az országban szolgáló evangélikus lelkészektől. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: Giotto di Bondone: Jézus születése (Scrovegni kápolna; 1305)

Oldalak

Feliratkozás RSS - betlehem csatornájára