Budagyöngye

Szenteste szabadtéri istentisztelet volt Budagyöngyén

Budapest – A budavári gyülekezetben hagyományosan igen nagy a látogatottsága a szentesti istentiszteleteknek. A Bécsi kapu téri templomban ezért délutántól éjfélig – előzetes regisztrációt kérve – összesen három istentiszteletet tartottak, a budagyöngyei kápolna előtti teraszon pedig szabadtéri istentiszteletre került sor. Így lehetett biztosítani az előírt járványügyi rendszabályok betartását, a maszkviselés mellett a kellő távolság megtartását. Csak egy háztartásból érkezők ültek vagy álltak közvetlenül egymás mellett.

Szabadon, szabadban

Budapest – Szabadon, szabadban tartottak istentiszteletet Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap a Budagyöngye kápolnában a vári hívek.

Megújult a budagyöngyei kápolna

Budapest – A nyár folyamán – festés és a nyílászárók javítása után – megújult a Budavári Evangélikus Egyházközséghez tartozó budagyöngyei kápolna. Utolsó mozzanatként helyére került az addig csak ideiglenesen falra akasztott gobelin is, amelyen a magvető példázatának egy mondata olvasható: „És terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit” (Mt 13,23b; Károli-fordítás).
Feliratkozás RSS - Budagyöngye csatornájára