Egyedül a hit

A karácsony reformációja és a reformáció karácsonya

Reformáció 500 – hála Istennek, ettől volt hangos az idén a hazai médiumok jelentősebb része, valamint protestáns egyházaink és gyülekezeteink életét is alaposan felpezsdítette ez az ünnep. Számos értékes rendezvényen tisztelegtünk reformátor eleinknek, és adtunk hálát a Szentlélek Istennek, hogy Luther Márton wittenbergi professzor újra felfedezte a Szentírás lényegét: egyedül hit által van az üdvösség. Idézték ezt latinul is, magyarul is, de nem mindig helyesen, ezért most öntsünk tiszta vizet oda, ahová kell. Latinul kétféleképpen idézték (világi és egyházi médiumokban is), s itt szeretnénk egy kis – utólagos – helyreigazítással élni. Gyakran lehetett hallani ezt a nyelvtani formulát, hogy „egyedül a hit”, de ugyancsak gyakran hangzott el az is, hogy „egyedül hit által.”

Sola fide – „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!”

A reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünnepeljük idén egész évben az evangélikus egyházban. Már csak napok vannak hátra október 31-ig. Sokan vasalják fehér ingeiket, tisztíttatják Luther-kabátjaikat, hogy minél illőbbek legyenek a Papp László Sportarénában megszervezett ünnepre és végre elénekelhessék közösen, hogy Erős vár a mi Istenünk. Azonban vannak, akik már most azon is gondolkodnak, hogy mi lesz a reformációval október 31-e után. A Kötőszó csapata az Evangélikus Élet magazinnal együttműködve szeretné felhívni a figyelmet arra a négy fontos kifejezésre és gondolatra (solákra), amelyek nélkül ma nem ünnepelhetnénk: sola fide (egyedül hit által), sola scriptura (egyedül a Szentírás), sola gratia (egyedül kegyelemből), solus Christus (egyedül Krisztus). Október 31-ig négy meditációt közlünk a solákról, evangélikus lelkészek tollából.
Feliratkozás RSS - Egyedül a hit csatornájára