emléktábla

Márványtáblát kapott Balczó, aki ma is példakép

Kondoros – Márványtáblát kapott szülővárosában Balczó András háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok öttusázó. A 75 éves sportoló ma is példaképnek számít Kondoroson. Forrás: mno.h, szöveg: RÁ

„A Teremtő a méhet Magyarország számára alkotta” – Báró Ambrózy Béla emléktábla-avatás a temesvári evangélikus templomban

Temesvár – A temesvári evangélikus templomban, a vasárnapi istentisztelet keretében 2014. január 26-án felavatták Báró Ambrózy Béla (1838–1911), az evangélikus-lutheránus egyház nagy támogatója, az egyik legnagyobb magyar méhész, az Országos Méhészeti Egyesület alapítója emléktábláját. Az emléktáblát a Csongrád megyei Ambrózy Béla Mézlovagrend és az Ambrózy Béla báró Méhész és Környezetvédő Egyesület állította a „bogaras báró” születésének 175 évfordulója tiszteletére. Forrás: evangelikus.net, nyugatijelen.com, szöveg: Pataki Zoltán

Megújult a csikvándi templom – Felavatták Németh Géza lelkész emléktábláját

Csikvánd – Ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a csikvándi gyülekezet tagjai templomuk külső és belső megújulásáért. A 2014. január 11-én, szombaton délután tartott alkalmon leplezték le azt az emléktáblát is, amely az egyházközség egyik korábbi lelkésze, Németh Géza munkássága előtt tiszteleg. Szöveg és fotó: Adámi Mária

Őrzik emléküket

Ajka – A csékúti településrészen élő és a faluból már elszármazott lakosok összefogásával állítottak emléktáblát a máig köztiszteletben álló Marton Ágnes diakonissza, Varga György néptanító és Molnár Lajos plébános tiszteletére. Az evangélikus és katolikus templom őrzi ezentúl tábláikat. Forrás: veol.hu, szöveg és fotó: Tóth B. Zsuzsa

Emléktáblát helyeztek el D. dr. Prőhle Károly egykori lakóháza falán – Fotókkal! Videóval!

Budapest – Régóta húzódó adósságot törlesztett a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma, hiszen már több éve tervezték azt, hogy emléktáblát helyeznek el D. dr. Prőhle Károly (1911–2005) egykori lakóházának falán. Az eseményre mégis csak 2013. június 19-én kerülhetett sor. De ezen kívül is van még több adósságunk az evangélikus lelkésszel és teológiai tanárral kapcsolatban. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus

D. dr. Prőhle Károlyra emlékezünk

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma D. dr. Prőhle Károly (1911–2005) egykori lakóházának falán emléktáblát helyez el 2013. június 19-én, szerdán 13 órakor. Az alkalmon Gáncs Péter elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő mond beszédet. Közreműködik az Evangélikus Hittudományi Egyetem liturgikus kórusa dr. Kinczler Zsuzsanna vezetésével. Az emléktáblát ifj. Szlávics László szobrász tervezte, a kőfaragó munkát Strausz György kivitelezte. Videó: Zákeus Médiacentrum, Győri András Timótheus

Ünnep ünnep hátán Malomsokon: Emléktáblát avattak, lelkészt iktattak, sőt a lelkész meg is nősült

Malomsok – A malomsoki evangélikus gyülekezetben az elmúlt hetek az ünneplésről, az emlékezésről s az Isten iránti hálaadásról szóltak. Volt emléktábla-avatás, lelkésziktatás, sőt még esküvő is! Szöveg és fotó: Weltler Gábor

Emléktáblát avattak Brocskó Lajos tiszteletére

Budapest – 2012. december 18-án, a Budapesti Evangélikus Kollégium karácsonyi ünnepségének keretében sor került a Brocskó Lajos emléktábla avatására. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

Emléktábla holokausztáldozatoknak és embermentőknek – Fabiny Tamás evangélikus püspök áldotta meg a táblát

Budapest – Emléktáblát állított a Külügyminisztérium a holokauszt áldozatainak és az embermentőknek az Erzsébet híd pesti hídfőjének északi oldalán, közel a Duna-parthoz. Az emléktábla keddi leleplezésén Németh Zsolt külügyi államtitkár – Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete jelenlétében – azt hangoztatta: a független és szabad Magyarország megvédi polgárait. Forrás: MTI, fotó: Soós Lajos

Emléktáblát kapott a Szamos-parti Wallenberg

Kolozsvár – A kolozsvári Evangélikus Püspökség fala is őrzi már Járosi Andor evangélikus esperes emlékét.Forrás: MTI

Oldalak

Feliratkozás RSS - emléktábla csatornájára