eredmények

Online szavazott a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata – tekintettel a koronavírus miatt kialakult járványhelyzetre – 2020 novemberében online ülésszakot (6. ülésszak) és távszavazást tartott.

Magasra tették a lécet – Csodás bonyhádi eredmények

Bonyhád – Nem akármilyen osztály kezdi meg a középszintű szóbeli érettségit most szerdán. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola 12/E, azaz biológia-kémia tagozatának diákjai annyi díjat söpörtek be, hogy idén a Biológia Tantárgyi Versenybizottság javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma az iskola egyik tanárát, Péter Csabát tüntette ki a „Kiváló Versenyfelkészítő”-díjjal, melyet az OKTV díjátadón vehetett át. A kitüntetés azonban igazán azoké a tanulóké, akik az elmúlt három évben kimagasló munkát végeztek, valamint az egész munkaközösségé: Nagy Andreáé, Kecskés-Kiss Péteré, és Szabóné Bauer Adrienné.

Újabb sikeres évet zárt a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

Bonyhád – A 2016–2017-es tanév sem telt el eseménytelenül a bonyhádi gimnáziumban. Az évzáró ünnepségen Andorka Gábor igazgató elmondta, hogy a tanév folyamán a 660 tanuló közel 1300 nevezést küldött be a különböző tanulmányi versenyekre, és több mint 600 országos és nemzetközi nívós versenyen álltak helyt.

Vajdás sportolók küzdötték fel magukat nyári versenyek élmezőnyeibe

Szarvas – Szarvas a „Vizek Városa”, ezért sok fiatal választja kikapcsolódásként a vízi sportágakat. Sok híres sportoló került ki a szarvasi kajakosok közül, s az idén még bővült is a paletta.
Feliratkozás RSS - eredmények csatornájára