esélyegyenlőség

Egymásra lépni tilos!

Lehetséges játékkal fellépni a diszkrimináció ellen? A Budapest Esély Nonprofit Kft. által kidolgozott társasjáték bemutatja, hogy igen! Itt játékos formában ismerhetjük meg a különböző nemzetiségeket, a vallási kultúrákat és az egyenjogúságot úgy, hogy egyúttal a játék arra is megtanít minket, hogy mit jelent a másik ember tisztelete, és hogy milyen törvények szabályozzák az emberi együttélés békés lehetőségét.

Az LMBTQ-emberek helyzetéről beszélgettek Szegeden

Szeged – A melegek és a szexuális mássággal élők helyzetéről tartottak kerekasztal-beszélgetést a Grand Café Kávézóban hétfőn este. A rendezvény vendégei arról számoltak be, hogy a kereszténység és általában a vallás hogyan viszonyul ezekhez az emberekhez, létezik-e számukra is esélyegyenlőség.

Kirúgták a munkahelyéről, mert várandós lett

Betty Friedan amerikai író akkor veszítette el állását, amikor második gyermekét várta. Ez az élmény vezette őt a feminizmushoz, és ahhoz, hogy az 1960-as években nemcsak politikai egyenjogúságért, hanem a nők számára egyenlő munkahelyi és házasságon belüli jogokért harcoljon. A feminizmus – konkrétan és átvitt értelemben is – igen vaskos történetét itt és most nincs módunk bemutatni, de a rossz emlékű „nemzetközi” nőnapok után nem árt számot vetni azzal: hol is tartunk.

Egyház: tilalomfák erdeje vagy az egyenlőség lehetősége?

„Szeretnék olyan protestáns egyházakat látni, amelyek nem csak a történelmi múlt részeként becsülik meg a jobbító célú újításokat, hanem követendő elvként tekintenek minderre" – mondja Balogh Lídia kutató, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség szakmai munkatársa, aki nemrég előadást tartott protestantizmus és nemek közötti egyenlőség témájában a Párbeszéd Házában. Esélyegyenlőség és egyházak viszonyáról, valamint személyes egyházi élményeiről faggattuk.

Nők az egyházban: mi a helyzet?

„Ha vallási vezetőkről van szó, szinte kizárólag szürke szakállas férfiakat látunk.” Nőnap alkalmából áttekintettük, milyen a nők aránya és helyzete az evangélikus egyházban itthon és külföldön.

Megmozdulás az esélyegyenlőségért, avagy II. Rehab Critical Mass

Budapest – „A mi dolgunk megmutatni magunkat, hogy vagyunk, mások vagyunk, de ugyanolyan szerves része vagyunk a társadalomnak, mint akárki más, aki két lábon jár vagy érthetően tud beszélni” – fogalmaz Kiss Csaba, a Rehab Critical Mass elindítója. Az esélyegyenlőség érdekében 2015. május 17-én ismét kritikus tömeget alkothatunk Budapesten.

Rehab Critical Mass! – Felvonulás és petíció

Budapest – 2014. október 19-én indult első útjára az esélyegyenlőségre és egyenlő bánásmódra felhívó kampány, a Rehab Critical Mass. A nagy számú tömeg a meglévő probléma, az egyenlő bánásmód hiányára kívánta a figyelmet felhívni. A szervezők – többek között Kiss Csaba – kiáltványukat széles körű egyeztetés után fogadták el és tették közzé. Az online petícióhoz a cikk végén található elérhetőségen lehet csatlakozni.

Valós változás – Esélyteremtés együtt! – A munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű álláskeresőknek segít az elhelyezkedésben az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – Esélyteremtés, együtt! címmel tartott nyílt napot március 27-én az Ökumenikus Segélyszervezet munkaerő-piaci programjának újabb, Budapest-Kőbánya Kis-Pongrác telepi humánerőforrás-központjában. Az Ökumenikus Segélyszervezet évek óta működő Budapest-Soroksári Ygen Humánerőforrás Központja után a budapest-kőbányai Kis-Pongrác telepi iroda már a második ilyen jellegű intézménye, mely sokak álláskeresését támogatja: kitörési pontokat kínálva, esélyt adva kalauzolja vissza a programba bevont résztvevőket a munka világába. Nemcsak soroksári központjával a dél-pesti régiót lefedően, valamint a kőbányai iroda hatáskörében, hanem az országban található saját működtetésű családok átmeneti otthonaiban, továbbá a Szendrőn és térségében zajló programjába integráltan. Forrás: segelyszervezet.hu
Feliratkozás RSS - esélyegyenlőség csatornájára