Fábri György

Ajándékok és feladatok – Ülésezett az Északi Evangélikus Egyházkerület közgyűlése

Alberti – 2015. április 17-én, pénteken az alberti egyházközség vendégszeretetét élvezhették az ülésre érkező küldöttek és vendégek. A gyülekezet néhány éve felavatott, igényes kialakítású vendégháza a közgyűlésnek helyt adó közösségi helyiségeken túl külön fürdőszobával ellátott, a földszinten akadálymentes vendégszobákkal egész évben várja a gyülekezeti, ifjúsági csoportokat, elvonulásra vágyó munkatársi közösségeket.

Lehetőségek és korlátok között – Beszélgetés a hitoktatásról Fábri Györggyel és Kodácsy-Simon Eszterrel

Budapest – A második tanévben vagyunk. Villámtempóban készültek tantervek, próba- és végleges tankönyvek, szabályrendeletek és módosítások. Lassan megszokjuk, hogy mit, milyen felületen, milyen határidőre kell jelenteni. Rendeztünk fórumokat, konferenciákat, vitákat és tájékoztatókat. Éles fordulatot vett az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) képzési rendszere. Már bőven vannak tapasztalataink, és megijedünk, ha a jövő tanévre gondolunk, meg a következőre. Hit- és erkölcstanoktatás az iskolákban. Fábri Györgyöt, az Északi Egyházkerület felügyelőjét kérdeztük a témában, mert véleménye nem mindig simul az átlagba és Kodácsy-Simon Esztert, a Hittanstratégiai Munkacsoport vezetőjét, mert nagy valószínűséggel ő látja a legteljesebb képet. Szabóné Mátrai Mariann interjúja.

Csömöri evangélikus a Szent Erzsébet zarándokúton

Két éve a németországi Lutherweg bejárása után az Evangélikus Életben részletesen beszámolt tapasztalatairól, majd ennek kistérség-fejlesztési vonatkozásait bemutatta egy konferencián Csömörön is dr. Fábri György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi kerületi felügyelője. Az aktív időtöltéseiről ismert egyetemi docens tegnap tért haza egy másik zarándoklatról, a Szent Erzsébet útról.

Népszámlálás: „Merünk-e, képesek vagyunk-e a keresztényi autonómia jegyében érezni, tenni és hinni?” – Interjú Fábri György egyházkerületi felügyelővel

Budapest – A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által nyilvánosságra hozott legújabb, 2011-es népszámlálási adatok alapján hazánk evangélikussága egyre fogy és öregszik. A tíz évvel ezelőtti adatokkal összevetve közel harminc százalékos lélekszámcsökkenésről beszélhetünk. Dr. Fábri Györgyöt, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelőjét kérdeztük a megjelent eredményekkel kapcsolatban. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Egyházi vezetők tartottak előadást Balassagyarmaton az evangélikus egyház jövőjéről

Balassagyarmat – Nagy megtiszteltetésben részesült a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye felügyelői és munkatársi közössége, ugyanis egyházunk két vezetőjét egyszerre láthatta vendégül. Időbe telt, mire Honti István, a megyei munkaközösség szervezője időpontot tudott egyeztetni, de megérte – adta hírül szerkesztőségünknek Bartha István lelkész. Szöveg és fotó: Bartha István

Értékkommunikáció és a média – Fábri György előadása

Budapest – Dies Academicus – Szembeszállhatunk-e a korszellemmel? – Belső szabadság és manipulálhatatlan mértéktelenség címmel rendezte meg interdiszciplináris konferenciáját az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Alábbiakban a filozófus, Fábri György Értékkommunikáció és a média című előadásáról tudósítunk. Szöveg és fotó: Galambos Ádám, videó: Győri András Timótheus

FELMÉRÉS A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZRÓL – ARCHÍV ANYAGOK

A Magyarországi Evangélikus Egyház felkérésére Fábri György és Fábri István 2010-ben szociológiai felmérést készített, amelynek célja, hogy feltérképezze a magyarországi evangélikus hívők, egyháztagok, lelkészek, egyházi intézményi szereplők véleményét az egyház működéséről, problémáiról, valamint hitéleti és egyházi tevékenységüket. A kutatás eredményeiről az evangelikus.hu honlapunkon blog formájában számolunk be.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Fábri György csatornájára