felújítás

Hálaadó családi délutánt tartottak a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség Mandák-házáért

Budapest – Szeptember 28-án ünnepelték a józsefvárosi evangélikusok a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház megújulását és a gyülekezet épülését.

Egy 19. századi épület a 21. század feltételeinek megfelelően – Hálaadás a megújult Rózsák téri épületért

Budapest – Gáncs Péter elnök-püspök igei szolgálatával a fasori evangélikus templomban adtak hálát a megújult Evangélikus Középiskolai Kollégiumért.

Felszentelték a megújult temetőkápolnát Sopronban

Sopron – A soproni Balfi úti evangélikus temető kápolnáját 2015. szeptember 5-én szentelte fel a gyülekezet három lelkésze Tóth Károly, Gabnai Sándor és Holger Manke. A soproni evangélikus gyülekezet a temető megnyitása után 20 évvel, 1906. november 1-jén avatta fel a ravatalozót.

Kívül-belül megszépült a porrogszentkirályi templom

Porrogszentkirály – Templomuk felújításáért adtak hálát a porrogszentkirályi evangélikusok 2015. augusztus 29-én, szombaton. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, a liturgiában Sikter János helyi lelkész működött közre.

Otthon, édes otthon – Felépülő, megújuló épületeink

Budapest – Az Evangélikus Élet összeállítást készített azokról a nagyobb beruházásainkról, amelyek véghajrában, vagy éppen valamely látványos szakaszukhoz érkeztek. Az összeállítást az alábbiakban olvashatják.

Átadták az új szombathelyi meeting pontot

Szombathely – Sikeres volt az Integrált Városfejlesztési Stratégia második üteme, az IVS 2, ahol új arcot kapott a Körmendi út és az Óperint utcai városrész. A projekt során infrastrukturális, fizikai jellegű beruházások valósultak meg, javították a lakókörülményeket, többek között hőszigetelték az ötvenkét lakásos, a körforgalomnál álló bérházat, megújult az evangélikus és a református templom, valamint kialakították a mára gyönyörűen beültetett körforgalmat.

Segítséget kér a Dunaegyházi Evangélikus Egyházközség

Dunaegyháza – Az elmúlt időszak egyik heves szélvihara helyrehozhatatlan károkat okozott a dunaegyházi evangélikus templom tetőszerkezetében, életveszélyes helyzetet idézve elő.

126 éve épült, most fiatalodik meg a debreceni evangélikus templom

Debrecen - Jól halad a debreceni evangélikus templom felújítása. A teljes külső felújítás uniós forrásból a tervek szerint őszre elkészül.

Felújítják a mezőtúri evangélikus templomot

Mezőtúr – A Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi emlékutak című pályázata keretében megújul a mezőtúri evangélikus templom.

Megújult a templom és a gyülekezeti ház Hegyeshalomban

Hegyeshalom – Pályázati pénzből újult meg a hegyeshalmi evangélikus gyülekezet temploma és gyülekezeti háza. Szemerei János püspök szolgálatával hálaadó istentisztelet tartott a közösség.

Oldalak

Feliratkozás RSS - felújítás csatornájára