finn

Barát-gyülekezet – Finn testvérkapcsolati napot tartottak az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában

Budapest – „Menj, és nézd meg, jól vannak-e testvéreid és a nyáj” – idézte Mózes első könyve 34. fejezetének 14. versét dr. Fabiny Tamás külkapcsolatokért felelős evangélikus püspök azon az áhítaton, amely 2016. január 26-án nyitánya volt a finn testvérgyülekezeti napnak az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában. Az ország számos gyülekezetének képviselői jöttek el az alkalomra, hogy kicseréljék tapasztalataikat a finn testvérekkel.

„Ha a szívünk mosolyog, akkor megjelenik az igazi mosoly is az arcunkon ” – Interjú a lappföldi Mikulással

Budapest – Sok kisgyermek álma vált valóra az elmúlt héten, amikor nemcsak az idei tél első hópelyhei hulltak alá az égből, hanem – tizenharmadszor – az „igazi” Mikulás, finn nevén Joulupukki is hazánkba érkezett Lappföldről. A nálunk töltött kilenc nap alatt az ország számos településén találkozhattak vele a kicsinyek és nagyobbak a Finnagora, azaz a Finn Kulturális, Tudományos és Gazdasági Központ szervezésében. Mi fővárosi szálláshelyén beszélgettünk vele és „manólány” segítőjével, egyben tolmácsával, Solymár Eszterrel.

Iskolareformtól iskolamisszióig – Finn evangélikus előadó tartott előadást a finn iskolamodellről a Magyar Pünkösdi Egyház konferenciáján

Budapest – Finn–magyar együttműködés az oktatásban és az iskolai szolgálatban címmel konferenciát szervezett a Magyar Pünkösdi Egyház iskolaigazgatóknak, pedagógusoknak, lelkészeknek és hitoktatóknak. A konferenciára finn evangélikus előadó is érkezett, Pekka Tapani IIvonen evangélikus lelkész, oktatási tanácsadó személyében.

Karéliába tervezik a következő finnugor lelkészkonferenciát – Előkészítő megbeszélést tartottak Petrozavodszkban

Petrozavodszk – 1937 óta tizenkét alkalommal találkoztak már a finn, az észt és a magyar evangélikus lelkészek, hogy jobban megismerjék egymást és aktuális teológiai kérdések megvitatásával mélyítsék el Krisztusba vetett hitüket.

Testvérkapcsolati megállapodást írt alá a büki és a finn kangasniemi-i gyülekezet

Bük – Pünkösd vasárnapján került sor a Büki Evangélikus Egyházközség és a finnországi Kangasniemi gyülekezete közötti testvérgyülekezeti megállapodás aláírására. A két gyülekezet között már 2008 óta erősödik a kapcsolat, azóta több alkalommal került sor ismerkedő látogatásokra.

A finneknek nem kellenek a melegek

Helsinki – Több mint tízezer finn lépett ki péntek óta az evangélikus egyházból az egyneműek közötti házassággal kapcsolatos állásfoglalások miatt az egyházból való kiválásokat nyilvántartó internetes oldal szerint.

Finn istentiszteletet tartottak pünkösdkor Miskolcon

Miskolc – Különleges istentiszteleten vehettek részt azok, akik vasárnap délelőtt ellátogattak Miskolcon a belvárosi evangélikus templomba.

Sokan kezdtek el finnül tanulni, barátságok jöttek létre

Budapest – 2014. február 17-én az Északi Püspöki Hivatalban tartott a finn-magyar testvérkapcsolati találkozón a magyarországi testvérgyülekezetek képviselői dr. Seppo Häkkinent, a finnországi Mikkeli Evangélikus Egyházkerület püspökét és Pekka Huokuna egyháztanácsost köszönthették körükben, akik előadásokat tartottak a finn evangélikusok mai helyzetéről. Az alkalom szünetében a finnekhez fűződő testvéregyházi kapcsolatokról kérdeztünk lelkészeket, felügyelőket és gyülekezeti tagokat. Szarka István, Baranyay Csaba, Sztankó Gyöngyi, Adámi Eszter, Bencze András, Prepost Károlyné, Krizsán Zoltán, Vető István érdekes történeteket meséltek. Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna. Videó: Győri András Timótheus

„Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik!” – Finn-magyar testvérkapcsolati találkozóra került sor – Fotókkal! Folyamatosan frissülő videók!

Budapest – 2014. február 17-én az Északi Püspöki Hivatal adott otthont a finn-magyar testvérkapcsolati találkozónak. A testvérgyülekezetek képviselői mellett a finnországi teológus ösztöndíjasok is részt vettek az alkalmon. Ahogyan arról az evangelikus.hu már beszámolt, 2014. február 16-án a finnországi Mikkeli Evangélikus Egyházkerület püspöke, dr. Seppo Häkkinen testvér-egyházkerületi megállapodást írt alá Szemerei Jánossal, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökével. A finn püspök és Pekka Huokuna egyháztanácsos díszvendégként volt jelen a hétfői együttléten. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna. Videó: Győri András Timótheus

Finn testvérkapcsolati találkozó lesz – Gyülekezetek képviselőit várják

Budapest – Szeretettel hívjuk a finn testvérkapcsolatot ápoló gyülekezetek képviselőit az Északi Püspöki Hivatal tanácstermében (Bp. XII., Szilágyi Erzsébet fasor 24.) 2014. február 17-én hétfőn 14 órától megrendezett testvérkapcsolati találkozóra. A testvérgyülekezetek két–két képviselője mellett aktív finnországi teológus-ösztöndíjasaink megjelenésére is számítunk.

Oldalak

Feliratkozás RSS - finn csatornájára