Gyülekezeti és Missziói Osztály

Hittanverseny 2015 – Lezajlottak az első, válogató fordulók

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház évről-évre megrendezi hittanosai számára hittanversenyét. Az idei év mottója: „Életem ideje kezedben van” (Zsolt 31,16a). 2015. március 7-ig zajlottak le az első, válogató fordulók a gyülekezetekben és az iskolákban. Ez a forduló egyéni szintfelmérő jellegű volt, amelyen a gyakorlás mellett kiválaszthatták a lelkészek és a hitoktatók a megyei/kerületi versenyre továbbjutó versenyzőket. Az alkalmakról szeretettel várjuk honlapunkra a beszámolókat!

Csendesnappal indítják a félévet a teológusok – Te milyennek képzelsz el egy csendesnapot?

Piliscsaba – A hagyományokhoz híven az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói és oktatói a második félév első napjait a töltekezés és a közös együttlét jegyében Piliscsabán töltik. Itt nemcsak lehetőség van a vizsgaidőszak nehézségeinek kipihenésére, hanem az együttlét örömét is meg lehet tapasztalni.

Megajándékozottá válni – Evangélikusok a Vörösmarty téren

Budapest – Egyházunk a Gyülekezeti és Misszió Osztály szervezésében lelkészek és gyülekezeti tagok részvételével 2014. december 14-17-e között a Vörösmarty téren képviseltette magát. Szubjektív beszámoló a jelenlétről.

Adventi áldás és gyertyagyújtás, avagy az egyház a vásárban

Budapest – A Gyülekezeti és Missziói Osztály szervezésében az idei évben december 14-17-e között a Vörösmarty téri vásáron egyházunk is képviselteti magát. A téren felállított központi adventi koszorú harmadik gyertyáját Gáncs Péter elnök-püspök gyújtotta meg.

„Gyülekezetélmény” Balassagyarmaton és Ipolyszögön

Balassagyarmat – Advent második vasárnapján Balassagyarmaton és Ipolyszögön jártak a Gyülekezeti és Missziói Osztály képviselői. Mindkét istentiszteleten – akár csak a délutáni szeretetvendégségen – a nagy létszámú, minden korosztályt magában foglaló, az alkalmak programjaiban énekléssel és egyéb szolgálatokkal szerepet vállaló gyülekezet jelentette a legnagyobb élményt.

Sopronban jártak a Gyülekezeti és Missziói Osztály munkatársai

Sopron – Gabnai Sándor esperes meghívásának eleget téve Sopronba látogattak a Gyülekezeti és Missziói Osztály munkatársai. 2014. december 9-én este a Luther Szövetség ülésén tartottak beszámolót az osztály tevékenységéről, másnap pedig részt vettek az egyházmegye lelkészgyűlésén.

Adventi bő-ség: Bőny és Börcs

Bőny– Börcs – A Gyülekezeti és Missziói Osztály gyülekezetek számára kínált lehetőségeinek egyike, a „meghívható projektek” elnevezésű programtípus, amelynek keretében az idei adventben egy kültéri betlehemet kapott az egyik gyülekezet, valamint szintén adventi programként körútra indultak az osztály munkatársai, hogy kicsiny szórványgyülekezetekbe ünnepi hangulatot, közösségteremtő élményt vigyenek.

Fancsal → Porrogszentkirály → Őrimagyarósd

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya az irodai munka mellett fontosnak tartja a gyülekezetekkel, lelkészekkel való személyes kapcsolattartást is. Ennek fényében az elmúlt hetekben a munkatársak ismét autóba ültek, hogy több gyülekezetet is meglátogassanak. Alábbiakban úti beszámolót olvashatnak az élményekről.

Őrimagyarósdi betlehem

Őrimagyarósd – Advent első vasárnapján sötétedéskor gyulladtak ki az őrimagyarósdi evangélikus templom előtt felállított betlehemi jelenetet megvilágító fények. Idén az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség nyerte el a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztályja által felajánlott, kültéri betlehembe szánt bábfigurákat. Az ünnepélyes átadásra és a közös ünneplésre 2014. november 30-án, vasárnap délután négy órakor került sor, melyet szeretetvendégség, családias hangulatú beszélgetés követett a gyülekezet táborhelyének ebédlőjében.

„Meríts erőt!” – Lelkésznő-találkozót tartott a Gyülekezeti és Missziói Osztály

Budapest – A Gyülekezeti és Missziói Osztály szervezésében 2014. november 28-án lelkésznők és teológiát végzett nők számára tartottak találkozót az Evangélikus Hittudományi Egyetem kápolnájában. Az alkalom fókuszába a női lelkészség speciális kérdései és a lelki erőforrások kerültek.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Gyülekezeti és Missziói Osztály csatornájára