Advent egy nagyon izgalmas időszak. Sokan arra várnak, hogy eljöjjön a szünet, mások arra, hogy hazamehessenek családjukhoz. Vannak, akik a karácsonyi bejgli illatára gondolnak és vannak, akik a karácsonyfa alatt található díszesen becsomagolt dobozok tartalmára kíváncsiak. Olyanok is vannak, akik azt várják, hogy minden szerettüknek megtalálják azt az ajándékot, ami mosolyt, örömet csal a másik arcára és olyanok is vannak, akik arra készülnek, hogy a karácsonyi istentiszteleten részt vegyenek. Ugyanakkor olyanok is vannak, akik leginkább azt várják, múljon el karácsony, hogy az egyedüllétet minél rövidebb ideig kelljen ilyen koncentráltan átélniük.

A mai várakozás nagyon sokszínű. Többek között ez is kiderült a Gyülekezeti és Missziói Osztály által szervezett egyházunk Vörösmarty téren való jelenlétéből. Egy kis, „evangélikus bódéból” napokon keresztül több száz teát osztottunk ki, hogy felmelegítsük a testet és mellé jó szót, lelki melegítőt adhassunk. Így igés lapot osztottunk, valamint az erre az alkalomra nyomtatott lappal, Varga Gyöngyi által írt áldás szövegével és az Őrimagyarósdon felállított betlehemes képével kívántunk áldott ünnepet. Igen, áldottat, áldással.

A reakciók és a fogadtatás - tudniillik az, hogy az egyház a vásárban is megtalálható - meglehetősen sokszínű volt. Volt, aki megállt és kérdezett, beszélgetett és volt, aki hallva, hogy áldáslapot osztunk sietősebbre vette a lépteit. Volt, aki kezdetben elzárkózott, majd pár nap múlva visszatért és volt, aki további programjainkról, istentiszteleti rendünkről érdeklődött.
Volt, aki nem tudta, hogy mi a különbség az evangélikus és a katolikus felekezet között és itt megkérdezte, és volt, aki evangélikusként, sőt, más felekezetűként is örült, hogy egy evangélikus bódét láthat a vásáron és ott megállhat, megpihenhet.
És voltak, akik elolvasva az áldás aprócska, de szívhez szóló szövegét könnyes szemmel kívántak viszonzásként áldott ünnepet.

Talán sokakban felmerül a kérdés, hogy volt-e értelme a jelenlétnek, azaz annak, hogy az egyház a templom falain kívül, az utcán képviselteti magát. Valóban, két oldalról is benne van a feszültség, hiszen a templomból kilépés, mintegy védtelen helyzetbe kerülés szokatlan az egyháztól. Ugyanakkor a járókelőket is számos olyan benyomás érhette korábban, mikor az ehhez hasonló, más fajta szervezetek valamit rá akartak sózni az emberre, vagy meg akarták őket direktben és erőszakosan téríteni.

Itt azonban nem volt szó másról, mint ingyen ige és tea osztásról, valamint beszélgetés, a karácsonyról való gondolkodás felajánlásáról. Arról, hogy aki egy templomba valamilyen okból nem menne be, az is találkozhasson az egyházzal, és a jó szó által vihessen magával valamit a tartalomból. Mindez nem erőszakosnak, sokkal inkább felszabadítóan hatott a járókelőkre. Természetesen voltak, akik elutasították a kedves szót is, de sokkal többen voltak azok, akik arra, hogy áldáslapot kaphatnak megtorpantak és visszafordultak, hogy magukkal vigyék családjuk számára az igei üzenetet. Többen játszottak a bódé falán felállított interaktív karácsonyi szófelhővel, azaz felírták a táblára, hogy számukra mit jelent az ünnep.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy ez a fajta jelenlét megmutatta, hogy beszélgetni az egyházról, a Szentírásról, az áldásról és annak az ember életében betöltött szerepéről, a karácsony lényegéről, vagy a hitről, emberi kérdésekről nem más, mint láthatóan, tapasztalhatóan evangélikussá válni.

Ezúton is köszönet illeti azokat a gyülekezeti segítőket és lelkészeket, akik jó hangulatot és kedvességet vittek a Vörösmarty téren sétálókhoz.