gyűlölet

Helsinki – Stockholm – A Conference of European Churches (CEC – Európai Egyházak Konferenciája) és a World Association of Christian Communication (WACC – Keresztény Kommunikáció Világszervezete) legutóbbi, Mitől vagyunk ennyire dühösek? című konferenciája a gyűlöletbeszéd, az álhírek és a kommunikációs jogok témáját járta körül, elsősorban európai kontextusban. A tanácskozás helyszíne – utalva az ökumené szimbólumára, amely egyben a CEC logója is – egy Helsinki és Stockholm között közlekedő hajó volt.

„Szerintem abból csak jó sülhet ki, ha különböző hátterű, véleményű emberek együtt tudnak gondolkodni és cselekedni” – mondja Balogh Felícia. Ő az a lány, aki néhány nappal ezelőtt munkahelyére igyekezve vizes hajjal szállt fel a vonatra és a huzat miatt feltette a kendőjét a fejére. Ezután az utastársai megjegyzéseket tettek rá és átültek a másik kocsiba. Erről írt egy facebook-bejegyzést, amit – legnagyobb meglepetésére – a legolvasottabb hazai hírportálok is átvettek. Mivel foglalkozik, miért tartotta fontosnak, hogy megossza ezt az élményét és milyen tapasztalatokat hozott a hirtelen jött olvasottság?

Az egyistenhívő vallások vajon mennyiben képesek a vallási sokféleség eltűrésére? Mit kezd a vallásszabadság jogi kategóriájával a radikális iszlám vagy a fundamentalista kereszténység?

A menekültüggyel kapcsolatban az egyházak vezetőit sorra pellengére állították a világi sajtóban: mit tesznek, mit nem a migránsokért? A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az egyházvezetés próbálkozik is a békesség hangján szólni, a gyülekezeti tagok meghatározó részét elérte és behálózta a gyűlöletkeltő kampány. Mit mutat mindez rólunk, keresztényekről? Szembe merünk-e nézni saját, gyűlölködő tükörképünkkel?

A félelem indokolt, a félelemnek igaza van. Úgy érezzük, hogy rá kell hallgatni. Aztán, idővel olyan mélyen átjárja a lényünket, hogy észre sem vesszük mikor csap át gyűlöletbe. És soha nem válik tudatossá bennünk, hogy nem tud szeretni az, aki fél.