Házasság hete

A hangvilla két ága

Budapest – Már hagyomány, hogy a házasság hete rendezvénysorozat evangélikus „hozzájárulásaként” február 14-én a budapesti Deák téri evangélikus templomban Bálint-napi koncerttel egybekötött áldó istentiszteletet tartanak.

Házasokat áldottak meg Debrecenben a házasság hete program keretében

Debrecen – A házasság hete nyitányaként a Debreceni Evangélikus Egyházközségben rendhagyó istentisztelet zajlott. A belépőt esküvőre emlékeztető dekoráció fogadta, és ki-ki felidézhette magában egykori házasságkötésének emlékeit.

Fiatal házasok beszéltek őszintén a párkapcsolatról

Budapest – „A nevetés és a jókedv orvosság tud lenni egy kapcsolatban” – hallhattuk a telt házas előadáson. Záborszky Zsófia pszichológus és Záborszky Dávid baptista lelkipásztor három éve házasodtak össze. A Házasság hete programsorozat keretében nyíltan és őszintén beszéltek a párkapcsolatról.

Házasság hete – Istentisztelettel kezdődött meg a programsorozat Debrecenben

Debrecen – A házasság hete idei központi programsorozata istentisztelettel kezdődött meg vasárnap délelőtt a debreceni Református Nagytemplomban. Fekete Károly tiszántúli református püspök igehirdetésében utalt arra, hogy húsz évvel ezelőtt Angliából indult útjára a kezdeményezés, amely a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet.

Vasárnap kezdődik az idei házasság hete – Sajtótájékoztatót tartottak

Budapest – Hazánkban tizedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A február 12-én kezdődő és február 19-ig tartó programsorozat szervezői országszerte és a határon túl, több mint 250 előadással, kulturális programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára.

„Veled kiteljesedve” – Interjú a házasság hete arcaival, Kerekes Monikával és Madarász Istivel

Budapest – Madarász Isti filmrendező és felesége, Kerekes Monika az idei házasság hete rendezvénysorozat arcai. A Tranzit Art Caféban ültünk le, hogy a házasságról, családról, gyereknevelésről és a hitükről beszélgessünk.

Az egészséges kapcsolatok szolgálatában – Beszélgetés Herjeczki Kornéllal

Budapest – A Harmat Kiadót 1991-ben egyetemisták alapították, amely 2016-ra több mint ötszáz kötetet jelentetett meg. Míg évről évre kevesebben vesznek könyveket, addig a Harmat Kiadó kiadványaiból minden évben egyre több fogy. A kiadó létrejöttéről, a tudomány és a hit kapcsolatáról, a könyv jövőjéről és a társadalmi felelősségvállalásról beszélgettünk a kiadó igazgatójával, Herjeczki Kornéllal.

25 éves a Harmat Kiadó

Budapest – Telt ház volt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában, amikor a Harmat Kiadó 25 éves megalapulását ünnepelték. A negyed évszázad alatt a kiadónak több mint 500 kötete jelent meg eddig közel három millió példányban.

„HÉTPRÓBÁS” – Minek várni, ha házasodni is lehet

A házasság sokkal komolyabb döntés, mint egy párkapcsolat. Ha ez megszületik egy párban, már azt mutatja, hogy egymást választották, és döntésük végleges – állítják többen azok közül, akik az elmúlt hetekben részt vettek Kaposváron a Szerelmes kalandtúra elnevezésű vetélkedőn. Az indulók feladatokat megoldva bizonyíthatták hitüket a házasságban, érzéseiket a szerelmük iránt, így a kalandtúra végén „hétpróbás” párokká válhattak.

Kapcsolatok hálójában – Előadás Győrben, a házasság hetén

Győr – A nádorvárosi templom alagsora adott helyet a házasság hete alkalmából szervezett győri programsorozat egyik alkalmának. 2016. február 12-én, pénteken este a családi kapcsolódásokról tartott interaktív előadást dr. Siba Balázs, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója és felesége, Siba-Rohn Hilda református lelkész, lelkigondozó.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Házasság hete csatornájára