homiletika

Naponta két percben, lelki állóképességünkért

Nem mindegy, hogy reggelente mivel intonáljuk kezdődő napunkat. Többnyire rossz hírekkel vagy inkább Isten igéjével, az evangéliummal, örömhírrel. Jó öt éve valóban kincset lel, aki korán kel, azaz már hat óra előtt ébren van, és bekapcsolja a Kossuth rádiót. Az ilyenkor elhangzó mindössze kétperces napi imádsággal megalapozhatjuk az induló napot. A tömör lelki útravalót a történelmi egyházak vezetői „szervírozzák” ebben a hajnali órában. Egyikük, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mintegy kétszáz rádiós megszólalását nyomtatásban is közkinccsé tette a Kálvin Kiadó gondozásában.

Hogyan érjük el gyülekezeti tagjainkat a koronavírus idején?

Budapest – Dr. Pángyánszky Ágnes adjunktus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője a nyár folyamán végzett kutatásában a karantén alatti új igehirdetési helyzet jellemzőit kereste, különös tekintettel arra, hogy a jövőbeni teológiai képzésre milyen hatást fejthetnek ki a lelkészek és gyülekezetek által az új helyzetben szerzett tapasztalatok. Az alábbiakban a kutatás fontosabb eredményeit adjuk közre.

Elmarad a Societas Homiletica konferenciája

Budapest – A Societas Homiletica 2020 augusztusában Budapestre tervezett nemzetközi konferenciája a világjárvány miatt két évvel később kerül megrendezésre úgyszintén Budapesten az idei évre tervezett tematikával és előadókkal.

Nemzetközi homiletikai konferencia lesz Magyarországon

Budapest – A Magyarországi Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem ad otthont a Societas Homiletica 14. nemzetközi konferenciájának 2020. augusztus 7. és 12. között. A nemzetközi homiletikai társaság a prédikálás oktatóit és kutatóit gyűjti egybe a világ minden sarkából, várják a magyar előadók jelentkezését is. Idei konferenciájuk címe: Preaching Toward Truth.

Kihelyezett homiletika óra

Budapest – Két egymás utáni vasárnap két különböző helyszínen hallgattak meg egy-egy igehirdetést az Evangélikus Hittudományi Egyetem ez évi homiletikagyakorlatának résztvevői.

Új formába öltött, korszerű igehirdetés – beszélgetés dr. Szabó Lajossal

Budapest – A Luther Kiadó gondozásában jelent meg a Homiletika ökumenikus palettán című tanulmánykötet. A homiletika (egyházi beszéd) mai kérdéseiről, a megújuló igehirdetésről és a mai kor homiletikai szempontból való kihívásairól beszélgettünk az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorával, a kötet szerkesztőjével, dr. Szabó Lajossal. Szöveg és fotó: Galambos Ádám; kép: Pirjo Waris
Feliratkozás RSS - homiletika csatornájára