Horvátország

Földrengésben súlyosan sérült középiskola újjáépítését támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet Horvátországban

Zágráb – Petrinja – Glina – Egy hete utazott Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa a Horvátországot megrázó földrengés helyszínére, hogy részt vegyen a károk pontos felmérésében és megtervezze a Segélyszervezet hosszú távú segítségnyújtását. A földrengés epicentrumában, Petrinjában és a környező településeken több szociális intézményt, óvodákat, iskolákat és egy idősek otthonát is érintő felmérést folyamatos földmozgások nehezítették.

Sokan mindenüket elvesztették a földrengés miatt – A helyszínről jelentik a MÖS munkatársai

Budapest – Zágráb – Petrinja – Egy hét telt el az első és egyben addig példátlan, Horvátországot megrázó földrengés óta: az emberéleteket is követelő, sorozatos földmozgások azóta is tartanak. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa a helyszínen csatlakozott a károk pontos felméréséhez. A szervezet szoros együttműködésben dolgozik Petrinja és a környező települések vezetőivel, valamint koordinációs központokkal annak érdekében, hogy a segélyszervezet által indított adománygyűjtésből megvalósuló segítségnyújtás a lehető legjobban támogassa a helyi igényeket.

Több magyar segélyszervezet is adománygyűjtést indított a horvátországi földrengés károsultjainak

Budapest – Több magyar segélyszervezet is adománygyűjtést indított a horvátországi földrengés károsultjainak.

A horvát válogatott edzője a hitéből merít erőt

Moszkva – 2018. július 15-én, vasárnap Horvátország labdarúgó-válogatottja Franciaországgal mérkőzik a 2018-as futball-világbajnokság kupájáért, miután július 11-én legyőzték az angol csapatot. Médiabeszámolók szerint Horvátország válogatottjának a vezetője, Zlatko Dalić mély hitéből táplálkozva vezeti győzelemről győzelemre csapatát. Az edző korábban megvallotta, hogy jelenlegi sikerének záloga az istenhite, továbbá, hogy mindig magánál tartja rózsafüzérét, melynek elimádkozása mindig átsegíti a nehéz időkön.

Nemzetközi szlovák evangélikus találkozó kezdődött Békéscsabán

Békéscsaba – Szerbia, Horvátország, Románia, Csehország és Magyarország. Ezekben az országokban is jelentős számú szlovák nemzetiség él, akik evangélikus hovatartozásukat ünneplik ezekben a napokban Békéscsabán. Az ötödik alkalommal megtartott Szlovák Evangélikus Egyházi Napokon közel kétezren vesznek részt.

Szlovéniában segítenek az Ökumenikus Segélyszervezet mobilcsapatai

Petesháza – Két mobilcsapatot küld Szlovéniába az Ökumenikus Segélyszervezet. A magyar segítők a következő napokban a migránsok ellátásába kapcsolódnak be a horvát határhoz közeli Petesháza központtal.
Feliratkozás RSS - Horvátország csatornájára