imádság

500 nap imádság reformációért – májusi körlevél

„Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 18,14)

Ökumenikus imaórát tartottak Budapesten korunk vértanúinak emlékére

Budapest – Alberto Bottari de Castello pápai nuncius vezette az imádságot napjaink vértanúiért április 10-én este, Budapesten az Egyetemi templomban. A Szent Egyed közösség által szervezett áhítaton több keresztény felekezet képviselői is részt vettek.

Böjti imádság – A testi betegségben szenvedőkért

Böjt 2017 – „Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul” (Zsolt 77,3). Böjt idején külön hangsúlyt nyer az imádság. Az evangelikus.hu böjti sorozatában Kovács Viktor, az Ajkai Evangélikus Egyházközség lelkészének imádságát olvashatja.

Ügyintéző

Egy papírra lenne szükségem. Igazolásra a gyerekeink számáról. A nagylányunk szociális ösztöndíjához kellene. Már rutinos vagyok, régen minden gyereknél külön-külön le kellett adni. Akkor is, ha közülük kettő ugyanabba az iskolába járt.

500 nap imádság a reformációért – áprilisi körlevél

„...legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok” (1Pt 4,7b).

Böjti sorozat tizedik rész: Csendes böjti imák

A húsvétot megelőző negyvennapos böjt a keresztények számára bűnbánati időszak, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek a húsvétnak, Jézus Krisztus feltámadásának megünneplésére. Az evangelikus.hu oldalán az idei böjti időszakban videós sorozatot indítunk, amelynek egyes részeiben evangélikusok vallanak arról, mit jelent számukra a böjt, hogyan böjtölnek.

Böjti imádság – A körülöttem lévő világ megbecsüléséért

Böjt 2017 – „Hallgasd meg, Uram, imádságomat, jusson el hozzád kiáltásom!” (Zsolt 102,2). Böjt idején külön súlyt nyer az imádság. Az evangelikus.hu böjti sorozatában Kőrösi Krisztina, a Nádasdi Evangélikus Egyházközség lelkészének imádságát olvashatja.

Böjti imádság – A megbocsátás gyakorlásáért

Böjt 2017 – „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6). Böjt idején külön súlyt nyer az imádság. Az evangelikus.hu böjti sorozatában Kovács Viktor, az Ajkai Evangélikus Egyházközség lelkészének imádságát olvashatja.

Böjti imádság – A Krisztusra figyelő életért

Böjt 2017 – „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6). Böjt idején külön súlyt nyer az imádság. Az evangelikus.hu böjti sorozatában Pethő Judit, a Nagyalásony–Dabrony–Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség lelkészének imádságát olvashatja.

500 nap imádság a reformációért – márciusi körlevél

„Tudjátok meg, hogy az ÚR csodákat tesz hívével! Meghallgat az ÚR, ha hozzá kiáltok.” (Zsolt 4,4)

Oldalak

Feliratkozás RSS - imádság csatornájára