istentisztelet

Virágvasárnap evangélikus istentiszteletet sugárzott a Magyar Televízió Pilisről

Pilis – 2013. március 24-én, virágvasárnap a pilisi evangélikus templomból sugározta az ünnepi istentiszteletet a Magyar Televízió. Az adást az alábbiakban lehet megtekinteni.

Tedd teljessé a mosolyt! – Dr. Fabiny Tamás prédikációja a kampány nyitányaként hangzott el – Videó!

Szarvas – 2012. március 19-én Szarvason a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetősége imaórát tartott az Ótemplomban. Az alkalmon dr. Fabiny Tamás püspök hirdette Isten igéjét. A prédikáció a Tedd teljessé a mosolyt! egyszázalékos kampány nyitányát is jelezte. Videó: Győri András Timótheus

Karnyújtásnyira – 14. Megálló istentisztelet

Budapest – 2013. március 3-án a Deák téri evangélikus templomban ismét megtartotta a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért interaktív istentiszteletét, a Megállót a gyülekezet segítségével. Az alkalom a Karnyújtásnyira címet viselte, ami a böjt időszakában különösen kézenfekvő volt. Lelkészként szolgált Kendeh K. Péter, az istentisztelet hangulatát és Isten üzenetének tolmácsolását pedig a Mentactor drámacsoportja és a Megálló-zenekar segítette. Szöveg: Bonnyai Zsuzsanna, fotó: Kovács Orsolya

Segítség evangélikus kántoroknak a nagyhétre!

Budapest – Örömmel adjuk hírül, hogy idén nagyhétre újabb segítséget kínálnak a kántoroknak a kantorkepzo.lutheran.hu oldalon. „Egy fájlba rendezve közzétesszük a passiói istentiszteleti rend teljes szövegét és minden énekvers kíséretét” – adta szerkesztőségünk tudtára Ecsedi Zsuzsa.

A kecskeméti németeknek is szólt Isten igéje

Kecskemét – Német–magyar kétnyelvű Istentisztelet volt nagyböjt harmadik vasárnapján a kecskeméti evangélikus templomban. Forrás: kecskemetitv.hu, szöveg: Varga Mónika

Ökumenikus emlékistentiszteletet tartottak a magyarországi németek elűzésének emléknapja alkalmából

Budapest – 2013. március 11-én, hétfőn a Budapesti Németajkú Református Egyházközség, Hold utcai temploma adott otthont a magyarországi németek elűzésének emléknapja alkalmából tartott német nyelvű ökumenikus emlékistentiszteletnek. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

Először volt istentisztelet a görögszállási alternatív centrumban

Görögszállás – Böjt harmadik vasárnapján megtartották az első istentiszteleti alkalmat az alternatív centrumban. Fényképes beszámoló.

Emlékezést és hálaadást tartottak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület újraalakulásának évfordulóján

Veszprém – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület gyülekezeteiben 2013. február 24-én, vasárnap emlékeztek meg a kerület újraalakulását eredményező zsinati döntés évfordulójáról. Veszprémben, a vasárnap délutáni istentiszteleten meghívott vendégként Szemerei János püspök hirdette Isten igéjét. A liturgiát Isó Zoltán és Isó Dorottya helyi lelkészek végezték. Forrás: nyugat.evangelikus.hu, szöveg és fotó: Adámi Mária

Fiatalok istentisztelete a Házasság hetén Győrött

A hagyománnyá váló, havonta egyszer tartott fiatalok istentiszteletére ezúttal 2013. február 13-án, szerdán, a házasság hete programsorozathoz kapcsolódóan került sor a győri Öregtemplomban. Az alkalom témáját a Galatákhoz írt levél 6. fejezetének 2. verse adta: „Egymás terhét hordozzátok.”

Ökumenikus istentisztelet volt Bécsben – Szemerei János püspök szolgálatával

Bécs – A bécsi magyar gyülekezetek tagjai ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze 2013. február 10-én, vasárnap délután a német lovagrend templomában (Deutschordens-Kirche). Szöveg és fotó: Adámi Mária

Oldalak

Feliratkozás RSS - istentisztelet csatornájára