járvány

Ima járvány idején

Könyörgünk hozzád! Könyörgünk a világért! Hallgass meg minket, Urunk!

Ökumenikus imádságot tartottak a járványok és háborúk áldozataiért

Róma – A járványok és háborúk áldozataiért imádkozva sürgetett összefogást és békét a világban Ferenc pápa a nagy vallások képviselőivel a római Capitolium-dombon, 2020.október 20-án, kedd délután kezdődött találkozón.

Meditáció a járvány hatásáról

Már a koronavírusos járvány kezdetén gyakran felvetődött az a kérdés, vajon tanul-e mindebből az emberiség? S mivel még messzinek tűnik fel a pandémia vége, a kérdés továbbra is izgatja a lelki embereket.

A koronavírus-járvány második hullámának hatása az egyházakra

Budapest – 2020. szeptember 3-án az M5 adásában a koronavírus-járvány második hullámának az egyházakat érintő hatásáról esett szó. Vendég volt Tóth Tamás a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára és Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök.

Indokolt a komoly elővigyázatosság – Püspöki útmutatás az egyházi szolgálatról

Budapest – Győr – A Püspöki Tanács a jelenlegi járványügyi helyzetben ismételten javaslatokkal és ajánlásokkal fordul a gyülekezetekhez. Pásztorlevelüket az alábbiakban olvashatják.

A megújulás kegyelme

Mit ne tegyünk a járvány után? Amikor ezeket a sorokat írom (2020 májusának végén), lecsengőben van már a koronavírusjárvány. Kezdődik az élet megint.

„Kapott gól nélkül hoztuk az első félidőt” – Egy soha nem tapasztalt helyzetben sikerült helyt állni a diakóniának

Budapest – A pandémiás időszak eddigi tapasztalatainak összegzésére és a járványügyi veszélyhelyzet utáni kegyelmi időszak visszafogott ünneplésére gyűltek össze a diakóniai intézmények vezetői az egyházvezetés meghívására 2020. július 21-én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nagytermében.

#Mindbennevagyunk

Az elmúlt hetekben az interneten, a közösségi médiában ezerszámra láthattunk egy Covid-19-re – azaz az új koronavírusra – utaló hashtaget [kettőskeresztből és az azt követő szóból vagy szavakból álló címke, amely lehetővé teszi, hogy egy kattintással megtaláljuk az azonos témáról szóló tartalmakat – a szerk.]: #weareallinthistogether – azaz mindannyian, együtt, kivétel nélkül benne vagyunk. A pandémia és a vele kapcsolatos, egész világot érintő korlátozások összefoglaló kifejezése lett ez. És a gyászé éppúgy, mint a reményé.

A koronavírus-járvány ideje alatt vajon környezettudatosabbá váltak az emberek?

Budapest – Szombathely – Koltai Zsuzsával, az Ararát Teremtésvédelmi Munkaág koordinátorával a környezettudatosságról beszélgettek a Credo Rádió egyik adásában. A riportban hallhatunk arról is, hogy mióta kap igazán figyelmet a környezettudatosság, hogyan élhetünk zöldebben, és Koltai Zsuzsi arról is elmondja a véleményét, hogy vajon a koronavírus-járvány ideje alatt tudatosabbá váltak-e a témával kapcsolatban az emberek, jobban értékelik-e a természetet. Mi mindenre világít rá az elmúlt időszak és ennek mekkora ára van?

Kolera dúlt egykor Orosházán

Orosháza – Pusztító háborúk áldozatainak a tiszteletére számos helyen emlékműveket állítottak, ám az emberiséget, mozgalmas évszázadai során, sok járvány is tizedelte. Orosházán, az evangélikus templom kertjében a kolerajárványban elhunytak emlékére obeliszket emelt a hálás utókor.

Oldalak

Feliratkozás RSS - járvány csatornájára