A templomdomb rézsűjén heverve unottan szedem a kamillát. Kitárt tenyerem négy ujja közé szorult virágfejeket letépve, méla undorral dobom a kantába. A néhány maroknyi, imént még viruló sziromlevelek fonnyadó kupaca elszomorít.
Az imádság ideje. Amikor az apostol arra biztat, hogy szüntelen imádkozzunk, nem arra gondol, hogy a középkori szerzetesek módjára – imamalomként – pergessük az időt, s mást se tegyünk, mint kéréseinkkel Istent zaklassuk.