közlemény

A Magyarországi Evangélikus Egyház közleménye a közelgő választásokkal kapcsolatban

Budapest – Az alábbiakban a Magyarországi Evangélikus Egyház közleményét olvashatják a közelgő választásokkal kapcsolatban.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Elnökségének közleménye a Magyarországnak a náci Németország által történt megszállásának 70. évfordulójára felállítani tervezett emlékművel kapcsolatban

Budapest – Dr. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke levelet intézett dr. Fabiny Tamáshoz, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspökéhez, a Keresztény-Zsidó Társaság ügyvezető elnökéhez a Magyarországnak a náci Németország által történt megszállásának 70. évfordulójára felállítani tervezett emlékművel kapcsolatban. Dr. Fabiny Tamás a levelet a Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége elé terjesztette, ami a mai napon a következő állásfoglalást hozta.

Hajléktalanok egy házban

Budapest – A hajléktalan emberekről nem csak Ferenc pápa gesztusai, vagy a közelmúltban hozott fővárosi rendelet kapcsán esik több szó mostanában, hanem a napokban érkező fagyok és havazás miatt is. Közel ezer hajléktalan ember él Józsefvárosban, s bár a kerületben több intézmény is segíti őket, a hidegre tekintettel az ökumenikus imahetet követően a római katolikus, a református, az evangélikus, a baptista és az adventista felekezet összefogásával ideiglenes krízisszállás nyílik a VIII. kerület Illés utca 36. szám alatt – tudta meg szerkesztőségünk Bolba Márta evangélikus lelkésznőtől.

Szlovákiai evangélikusok: a rasszizmus Krisztus tanításainak a megtaposása

Pozsony – Megszólalt az országban zajló események kapcsán a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház. Az evangélikusok szerint a rasszizmuson és gyűlöleten alapuló ideológia és politika nem összeegyeztethető a keresztény tanításokkal. Forrás: bumm.sk, SITA

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nyilatkozatot adott ki a szíriai keresztények ügyében

Budapest – „A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szolidaritást vállal a szíriai keresztényekkel, akik különféle elnyomásnak, üldöztetésnek és életveszélynek vannak kitéve” – áll a MEÖT által kiadott közleményben, amelyet Steinbach József MEÖT elnök és dr. Fischl Vilmos MEÖT főtitkár jegyeznek.

Köszönjük adójuk egyházunknak felajánlott egy százalékát!

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége és Püspöki Tanácsa ezúton szeretne köszönetet mondani mindenkinek, aki a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajánlotta fel adója egy százalékát.

Jelentősen nőtt azoknak a száma, akik egyházunknak ajánlották fel adójuk egy százalékát

Budapest – A Nemzeti Adó- És Vámhivatal (NAV) által hivatalosan nyilvánosságra hozott adatok szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház számára összesen 265.140.254 millió forintot ajánlott fel mintegy 61.603 rendelkező. Csorba Gábor, Országos Irodánk Gazdasági Osztályának vezetője szerkesztőségünknek elmondta, hogy korábbi jogviták miatt mind a felajánlók száma, mind a felajánlott összeg picivel még magasabb ennél, így a pótösszeggel kiegészítve végül 265.430.329 forint az eredménye gyűjtésünknek és 61.620-an rendelkeztek adójuk egy százalékáról. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának felhívása Egyiptom békéjéért

Genf – Olav Fykse Tveit evangélikus lelkész, az Egyházak Ökumenikus Tanácsának (WCC) főtitkára arra hívja a keresztényeket, hogy imádkozzanak gyógyulásért, igazságosságért és békéért minden egyiptomi számra. Forrás: Magyar Kurír, Vatikáni Rádió

A koreai presbiteriánus egyház a háborús helyzetről adott ki nyilatkozatot

A Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyházának (PROK) állásfoglalása a Koreai-félszigeten kialakult helyzetéről, tekintettel az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság közös hadgyakorlataira és az Észak- és Dél-Korea közötti háborús fenyegetésre. Forrás: reformatus.hu, fordítás: Kuzma Csilla

Az EVT közleménye a koreai nukleáris kísérletekről

Genf – Az Egyházak Világtanácsát (EVT) súlyos aggodalommal töltik el a nukleáris kísérletek a Koreai-félszigeten, és a reakciók, melyek mélyítik a térségben régóta fennálló feszültséget. Forrás: oikoumene.org, reformatus.hu

Oldalak

Feliratkozás RSS - közlemény csatornájára