koronavírus

Csak hittel lehet túlélni – Biztonságos érintés a Sareptában

Budapest – A több mint egy éve tartó koronavírus-járvány minden következménye a szociális otthonok lakóinak és dolgozóinak életére is mázsás súllyal nehezedik. Az érvényben lévő látogatási tilalom mind a lakókat, mind hozzátartozóikat megfosztja a személyes találkozás, az ölelés, a simogatás vigasztaló, bátorító erejétől. A Sarepta Budai Evangélikus Szeretetott- honban a szeretet kreativitásával sikerült megoldást találni a helyzetre, megajándékozva a gondozottakat és szeretteiket egymás látásának, sőt biztonságos megérintésének élményével.

Angyalok – Beszélgetés Eszlényi Ákossal

Csömör – Eszlényi Ákos Kerepes–Kistarcsa evangélikus gyülekezetplántáló lelkésze kórházlelkészként is szolgál a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban, így közvetlen közelről látja a koronavírus-járvány miatt ott kialakult helyzetet. A KötőSzó után Boda Zsuzsa a Csömöri Evangélikus Egyházközség Youtube-csatornáján is készített vele interjút.

Mi hiányzik most neked leginkább? – Böjti gondolatok

„Hiánnyal teltek vagyunk. A böjt is hiány, hiányteremtő. Van, aki egyes táplálékokat von meg magától, más az alkoholtól, a szórakozástól, a hobbijától vagy a vásárlástól tartózkodik” – írja Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész. A fóti evangélikus gyülekezet tagjai napi üzenetet kapnak e-mailben. A sorozat címe: Negyven böjti szó. Az alábbiakban Zászkaliczky Zsuzsanna gondolatait olvashatjuk a mindenkit érintő, sokarcú hiányról.

Evangélikus lelkész üzenete a Covid-osztályról

„Ha megtehetném, megmutatnám a kételkedőknek, felelőtleneknek egy-egy Covid-osztály mindennapjait fényképen, vagy bevinném őket oda” – mondja Eszlényi Ákos. Kerepes–Kistarcsa evangélikus gyülekezetplántáló lelkésze kórházlelkészként is szolgál a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban, így közvetlen közelről látja a koronavírus-járvány miatt ott kialakult helyzetet. Tapasztalatairól, oltásról, a segítségnyújtás módjairól, az ima erejéről beszélgettünk vele.

Kétszer annyian kérnek segítséget a járványhelyzet miatt

Budapest – Az elmúlt 12 hónapban kétszer annyi kérés érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontjába, mint az azt megelőző hasonló időszakban. Sokan kérnek élelmiszert, fertőtlenítő szereket és a védekezéshez szükséges felszereléseket, például maszkot. További számos megkeresésben az online oktatás otthoni biztosításához kérnek támogatást, többek között a digitális eszközök vagy az internetkapcsolat hiánya miatt.

Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök videóüzenetet tett közzé a legújabb járványügyi helyzettel kapcsolatban

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa 2021. március 5-én pásztorlevelet adott ki. Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök ezzel kapcsolatban személyes videóüzenetet küldött a gyülekezeteknek.

Az egyházak óvintézkedései

Budapest – Az M1 Ma reggel című műsorában beszélgetett Tari Titanilla műsorvezető dr. Fischl Vilmos MEÖT főtitkárral a járványügyi helyzet miatt kialakult egyházi döntésekről az istentiszteleti látogatások kapcsán.

Az egyházak közösen emlékeznek a koronavírus-járvány áldozataira

München – Egy európai kezdeményezés hatására Németországban számos gyülekezet csatlakozott a 2021. február 27-i megemlékezéshez. Istentisztelet keretében több helyszínről fogják közvetíteni az áprilisi alkalmakat.

A járvány harmadik hulláma alatt sem engedi el a rászorulók kezét az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – Mára sok, a tavaly márciusban még kivételesnek számító rutin- és extrafeladat épült be az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatának mindennapi működésébe. A rendszeres fertőtlenítés és higiénés körülmények biztosítása mellett a fertőzésveszély csökkentését elősegítő védőeszközök használata is általánossá vált mind a munkatársak mind a támogatottak tekintetében. A járványhelyzet napjainkban egyre inkább felívelő harmadik hullámára pedig ismét gyorsan reagálnak az Ökumenikus Segélyszervezet különböző intézményei, annak érdekében, hogy küldetésüket a módosult működés mellett is be tudják tölteni.

Végre tarthatnak digitális üléseket a finn egyházban

Helsinki – A Finn Parlament múlt szerdán egyhangúlag jóváhagyta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy az egyházi testületek fizikai jelenlét nélkül, távoli eléréssel tarthassanak üléseket.

Oldalak

Feliratkozás RSS - koronavírus csatornájára