koronavírus

Hogyan érjük el gyülekezeti tagjainkat a koronavírus idején?

Budapest – Dr. Pángyánszky Ágnes adjunktus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője a nyár folyamán végzett kutatásában a karantén alatti új igehirdetési helyzet jellemzőit kereste, különös tekintettel arra, hogy a jövőbeni teológiai képzésre milyen hatást fejthetnek ki a lelkészek és gyülekezetek által az új helyzetben szerzett tapasztalatok. Az alábbiakban a kutatás fontosabb eredményeit adjuk közre.

Szeretetet és önbecsülést varrnak

Egyedi, Luther-rózsával díszített maszkok érkeztek a Luther Kiadó könyvesboltjába. A ma már mindennapi életünk részét képező viseletek nemcsak egyházunk jelképével, hanem mesefigurákkal, növénymotívumokkal vagy éppen matyó mintával készültek. Bereiné Siska Ildikót, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat munkatársát, az ötletgazdát kérdeztük, kik varrják ezeket a textíliákat, merthogy ez sem hétköznapi történet.

Gyászolnak a lengyelországi evangélikusok

Varsó – Frissen érkezett a hír, hogy a Lengyelországi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház két szolgatársát is elvesztette a napokban a COVID–19 járvány következtében.

Megdöbbenve fogadták a szlovákiai egyházak a válságstáb bejelentését

Pozsony – A Szlovákiában működő három legnagyobb – a katolikus, a református és az evangélikus - egyház vezetői egyaránt meglepetéssel és megdöbbenve fogadták a válságstáb azon javaslatát, miszerint október elsejétől ismét betiltásra kerülhetnek a szentmisék és az istentiszteletek a koronavírus járvány terjedése miatt. Úgy tűnik, a kormány részéről az egyházakkal ezt a lehetőséget senki nem ismertette. A Ma7.sk portál összefoglalta az egyházak reakcióit.

A nyári szünet után ismét ülésezett az Országos Presbitérium

Budapest – Különleges körülmények között tartotta meg ülését az Országos Presbitérium 2020. szeptember 24-én.

Pandémia – A SARS-COV-2 világjárvány globális ökológiai összefüggései

Az idei évben is kora ősszel ünnepeljük a Teremtés hetét. A hálaadó vasárnapot megelőző héten, a 2020. szeptember 27. – október 4. közötti időszak lehetőséget kínál közösségeinknek, hogy figyelmünket a teremtett világ értékei felé fordítsuk és közösen ünnepeljük mindazt, amit Teremtőnktől kapunk. Az alábbiakban az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által készített füzetben megjelent, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos gondolatokat adjuk közre.

Hétfőtől digitálisan oktatnak a Székácsban

Orosháza – Az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 2020. szeptember 19-én, szombaton tette közzé hivatalos közösségi oldalán a friss hírt, miszerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma digitális oktatást rendelt el intézményük 4. a osztályában, illetve a teljes felső tagozaton és a gimnáziumban is szeptember 21-től.

Mi a dolgod keresztényként a járványhelyzetben?

A koronavírus-járvány második hullámában egészen más kihívások előtt állunk most, mint a tavaszi első hullám esetén. Akkor a magyar emberek engedelmességből vizsgáztak, az eredmények ismeretében jól. Most egy másik helyzet előtt, illetve bizonyos szempontból annak közepében állunk. A kormányzat kevésbé szigorú intézkedések, sok területen inkább ajánlások segítségével igyekszik működésben tartani a gazdaságot és az oktatást. Most, hogy nincs felülről ránk kényszerített korlátozás, egyéni felelősségvállalásból kell vizsgáznunk. A helyzetet elnézve nem lesz túl fényes az eredmény. Ezért is tartom fontosnak, hogy keresztény közösségeinkben is beszéljünk az egyéni felelősségről.

Huszonkilenc igazolt koronavírusos Tótkomlóson

Tótkomlós – A legfrissebb adatok szerint huszonkilenc pozitív koronavírusos beteget tartanak nyilván Tótkomlóson. Zajlik a tesztelés a szeretetszolgálat bentlakásos otthonában.

Különleges, Luther-rózsás maszkok készültek – Nyíregyházi édesanyák munkáját támogathatjuk

Budapest – Nyíregyháza – Egyedi Luther-rózsával díszített maszkok érkeztek a Luther Kiadó könyvesboltjába (Budapest, Üllői út 24.). A ma már mindennapi életünk részét képező viseletek nemcsak egyházunk jelképével, hanem mesefigurákkal, növénymotívumokkal vagy éppen matyó mintával készültek. Bereiné Siska Ildikót, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat munkatársát, az ötletgazdát kérdeztük, kiknek köszönhetjük ezeket a textíliákat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - koronavírus csatornájára