Kossuth tér

Budapest – Március másodikán, hétfőn délután, már a munkaidőm lejárta után négy perccel – futár útján – érkezett a felkérés a köztársasági elnök hivatalából, hogy másnap – lelkészi minőségemben, egy áldás erejéig – vegyek részt a Horvay-féle Kossuth-szoborcsoport ünnepélyes újraavatásán a Kossuth téren. Mivel tábori lelkészként hosszú évek óta már csak hivatalból is valamilyen formában mindig jelen vagyok nemzeti ünnepeink szinte mindegyikén, van némi összehasonlítási alapom, és őszintén mondhatom, hogy kifejezetten felemelő, az alkalomhoz és a kiváló beszédet mondó államfő kaliberéhez méltó eseménynek lehettem a részese. Ami miatt mégis keserűnek tűnnek majd az alábbi sorok, az az a szociológiai körkép, amellyel a helyszínen szembesültem…