Kronosz Kiadó

Kulcs a házmesternél

Honukban otthontalanok címmel rendezett konferenciát az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2016 májusában, a budapesti kitelepítések megindulásának hatvanötödik évfordulóján. A tanácskozáson elhangzott előadásokból szerkesztett, nemrégiben megjelent tanulmánykötetben két dolgozat is foglalkozik a kitelepítések evangélikus egyházi vonatkozásaival. Mirák Katalin történésszel, egyházunk tényfeltáró bizottságának tagjával, az Evangélikus Országos Levéltár tudományos munkatársával, az egyik tanulmány szerzőjével beszélgettünk.

Az 1951-es budapesti kitelepítések története – Beszélgetés Köbel Szilviával

Budapest – Bár a pártállam a fővárosi volt arisztokráciát szembe akarta állítani a vidéki módos parasztsággal, terve mégsem sikerült, ugyanis az emberek inkább szolidárisak voltak egymással, mintsem ellenségesek. Köbel Szilvia, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) tudományos főmunkatársa a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség és a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség kitelepítési jegyzékeit kutatva a Honukban otthontalanok konferenciakötetbe írt tanulmányában mutatta be a pártállami rendszer embertelen és egyházellenes tevékenységét. A tudományos főmunkatárssal a budapesti kitelepítésről, az egyházvezetésről, egyéni sorsokról és a pártállami diktatúra hatásairól is beszélgettünk.
Feliratkozás RSS - Kronosz Kiadó csatornájára