művészet

„Egy jó színházi előadás balzsamozza az ember lelkét” – Beszélgetés Szemerédi Bernadettel

Piliscsaba – „Nekem az a dolgom, hogy képességeim, lélekjelenlétem legmagasabb fokán előadásaimmal szolgáljak” – fogalmaz Szemerédi Bernadett színésznő, énekes. A művésznő vallja, hogy a művészet közelebb viheti az embert Istenhez, ezért a művészet gyógyító jellegét is hangsúlyozza. Szemerédi Bernadettet hivatásáról, jótékonysági fellépéseiről és terveiről kérdeztük, a piliscsabai Béthel Missziói Otthonbantartottmissziói konferencián.

Középpontban a kortárs keresztény művészet

Budapest – „A művésznek alárendelt szerepe van. Lényegében csupán csatorna" – fogalmaz a 20. század első felének kiemelkedő alkotója, Piet Mondrian. Képes beszámoló a Szent István Bazilikában bemutatott kortárs keresztény kiállításról.

Kismonográfia jelent meg Polgár Rózsa művészetéről

Budapest – 2014. október 9-én a nemzetközi képzőművészeti vásáron, az Art Marketen mutatták be a Kossuth-díjas művész életművét bemutató albumot.

Beszélgetés a szent művészetről – Konok Tamás és Fabiny Tamás párbeszéde a Budavári Önkormányzat aulájában

Budapest – Az Ars Sacra rendezvénysorozat keretében Konok Tamás Kossuth-díjas festő és Fabiny Tamás püspök ültek a budavári önkormányzat asztalához, hogy a teológia szellemi és a képzőművészet anyagi Isten-keresésében megtalálják a közös nevezőt. A modern „sacra conversazione” hátterét a festő kiállítása adta, amelyet a kommunista diktatúra által lerombolt Mária Magdolna templom tornyában rendeztek be.

Megnyílt az Imák Auschwitz után című kiállítás

Budapest – Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány kiállítása 2014. szeptember 1-jén a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában a Zsidó Nyári Fesztivál keretében nyílt meg.

„Hol van a te testvéred?”

Varsó – Galambos Ádám evangélikus teológus, a kiállítás kurátorának megnyitóbeszéde elhangzott a „Hol van a te testvéred?” – Ámos Imre és a 20. század kortárs összművészeti kiállítás megnyitóján 2014. június 23-án Varsóban, az Emanuel Ringelblum Zsidó Történeti Intézetben Dés László, a „Szól a kakas már” kezdősorú magyar-zsidó népdal alapján tartott megrázó előadását követően. A kiállítás 2014. július 31-ig tekinthető meg.

Varsóban megnyílt a Hol van a te testvéred? – Ámos Imre és a 20. század című összművészeti emlékezet-kiállítás

Lengyelország, Varsó – Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a varsói Magyar Kulturális Intézet szervezésében 2014. június 23-án nyitották meg a varsói Emanuel Ringelbaum Zsidó Történeti Intézetben a magyar Soá tragikumát feldolgozó összművészeti kiállítást.

Aki a fellegeket hozta közénk – Emlékezés Polgár Rózsára

Budapest – 2014. május 22-én, életének 78. évében elhunyt Polgár Rózsa Kossuth- és Munkácsy-díjas kárpitművész, a Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök felesége. Alábbiakban rá és általa emlékezünk.

Nagyhét a művészetben

40 kép – szöveg nélkül. Forrás: garainyh.hu

A kortárs művészet és az egyház kapcsolatának lehetőségei – Videóval

Budapest – 2014. március 13-án a Ludwig Múzeumban szervezett Kortárs és szakrális? sorozat alkalmán Varga Mátyás költő, bencés szerzetes és Vojnich Erzsébet Munkácsy-díjas festőművész disputáján az egyházon belül megjelenő, a kortárs művészet befogadását gátló tényezők felvázolása mellett a kortárs művészet és egyház párbeszédének lehetősége került előtérbe. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: dr. Nagy Miklós és Szőnyi András, videó: Szőnyi András

Oldalak

Feliratkozás RSS - művészet csatornájára