A magyarul és angolul is olvasható kismonográfia Polgár Rózsa (Szombathely, 1936. november 23. – Budapest, 2014. május 22.) Kossuth-díjas textilművész munkásságát mutatja be. A kötet tanulmányát a kiváló művészettörténész, művészeti író, P. Szabó Ernő jegyzi. A könyvbemutatón, melyen jelen volt Polgár Rózsa férje, Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök is, a művészettörténész hangsúlyozta: „Polgár Rózsában nemcsak a kortárs textilművészet egyik meghatározó, nemzetközileg is megbecsült magyar képviselőjét tisztelhetjük, hanem a hazai művészeti élet többek között az ő nevéhez köti a klasszikus textilművészet magyarországi újraindítását is.”
P. Szabó Ernő felidézte, hogy Polgár Rózsa az 1980-as években külföldről hazatérve hogyan kezdte Puskin utcai lakásukban a textilművészeket összefogni, koordinálni és így a hazai gobelint, elődjeikhez, így többek között a Kossuth-díjas művész egyik példaképének is tekinthető Ferenczy Noémihez hasonló színvonalra és rangra emelni. A művészettörténész utalt rá, hogy Polgár Rózsa alkotásai nemcsak középületekben és számos magyarországi templomban, de külföldi köz-, egyházi- és magángyűjteményekben is szerepelnek, sőt, szakrális alkotásai számos külföldi templom oltárképe is. Ugyanakkor Polgár Rózsáról az is elmondható, hogy „a nagyméretű szakrális alkotások mellett, ezer szállal kötődött a határterületekhez, a hétköznapinak tűnő témákban való kereséshez és az abból való szépség megjelenítéséhez.
A Hungart kismonográfia könyvsorozat három idén bemutatott kötete között szerepel ez a gazdagon illusztrált kicsi, de fontos kötet. Mindezt talán az is mutatja, hogy a másik két album hasonlóan meghatározó művészeket mutat be: Haraszty István Kossuth-díjas kinetikus szobrász és festőművész kiváló munkásságát, valamint Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus műveit tárja az olvasók elé.