Egy művésznek, aki szórványmissziót vállal magára, tudatában kell lennie, hogy munkája nem mindig jár hetedhét országra szóló visszhanggal, személyét esetleg nem fogják felterjeszteni ilyen-olyan kulturális elismerésekre, és nevét sem vésik kőbe a színházak. Vadas László (portrénkon) színházi rendezőnek azonban a hírnévnél is fontosabb, hogy a magyar kultúrát és anyanyelvünket olyan vidékeken terjessze, ahol az egykor beszélt magyar nyelv már csak az emlékekben él, a fiatalok román iskolákba kényszerültek, és noha a templomokban magyarul hallgatják a misét, otthon már idegen nyelven szólnak egymáshoz a családtagok. Vadas László azonban úgy véli – és ezt a tapasztalat is mutatja –, hogy valahol a lelkük mélyén ezek az elrománosodott, vagy a folyamatot most megélő emberek is igénylik a magyar beszédet, és ha nem is értik meg az előadások minden szavát, őseik nyelve lelket melengetően hat rájuk. Forrás: evangelikus.net, erdelyinaplo.ro, szöveg: Nánó Csaba
2014 feb 7 - 11:03