megnyitó

Megnyílt a Deák téri Insula Lutherana – Előzetes képriport!

Budapest – Több évnyi előkészület után nyitotta meg kapuit az Evangélikus Országos Múzeum Luther öröksége című állandó kiállításával, 2016. november 11-én, Márton napon. Ezzel a budapesti Belváros szívében egy valóban modern evangélikus kulturális és lelkiségi központ jött létre.

Elindult az idei „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes akció

Budapest – 2016. október 6-án elindult a „72 óra kompromisszum nélkül” háromnapos szociális, önkéntes akció a három történelmi keresztény egyház szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával. A nyitórendezvény október 6-án, 17 órakor kezdődött a budapesti Akváriumban, ahol a részt vevő csapatok borítékban kézhez kapták feladatukat, ami az akció kezdetéig meglepetés volt számukra.

Missziói felhívás ma: „Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek…” (Zsolt 96,3)

Budapest – „A kegyelemnek súlya van, ahogyan súlya van minden szónak, amit Isten ránk bízott. Ennek a szónak a hirdetésével tartozunk Istennek, a világnak és minden népnek, így tudjuk a zsoltárokban megírt missziói felhívást közvetíteni a ma emberéhez” – mondta Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök a reformáció hónapját megnyitó istentiszteleten, 2016. október elsején, a Kálvin téri református templomban Budapesten.

Debrecenben megnyílt az evangélikus csipkemúzeum

Debrecen – Több szempontból is emlékezetes nap marad a debreceni evangélikusok számára május 22-e. Egyrészt Asztalos Richárd lelkész hirdette az igét, mely azért volt különleges, mert egyben hivatalos bemutatkozó szolgálata is volt a debreceni gyülekezet előtt, másrészt az istentiszteletet követően ünnepség keretében nyílt meg Magyarország első állandó csetneki csipkemúzeuma.

Szerethetünk úgy, ahogy ő szeret minket

Budapest – „A mi szeretetünkben, találkozásainkban ott van ő, a harmadik, ott van titokként az Isten szeretete, az a szeretet, ami előbb volt mindennél" – mondta Tóth János misszióvezető lelkész a Házasság hete központi nyitó istentiszteletén a Budapest-Fasori Református Egyházközség templomában, 2016. február 7-én.

A házasságnál nincs jobb!

Győr – A szeretet: a szenvedély és a döntés a mottója az idei házasság hete programsorozatnak. Csütörtökön este Győrben, az Apáczai karon Martos Balázs Levente, a Győri Hittudományi Főiskola tanulmányi prefektusa, főtitkára nyitotta meg az eseményt. Kalandtúra, gyertyafényes vacsora, táncház, filmvetítés és izgalmas előadások, beszélgetések várják a párokat tíz napon át városunkban a különböző helyszíneken.

Megkezdődött az ökumenikus imahét – Bővebb szöveg, frissítve videókkal!

Budapest – Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a keresztények egységéért tartott ökumenikus imahét 2016. január 17-én, vasárnap este Budapesten. A Deák téri evangélikus templomban megtartott szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vezette.

Aktuális kérdések a Kirchentag nyitónapján

Stuttgart – A Schlossplatzon megrendezett nyitó istentiszteleten több mint 55 000 ember vett részt – városszerte pedig összesen 81 000-en ünnepeltek és imádkoztak együtt a három belvárosi színpad körül.

Kirchentag 2015: Első napunk – Városnézés és nyitóistentisztelet

Stuttgart – 2015. június 3. és 7. között rendezik meg a németországi Stuttgartban a Német Protestáns Egyházi Napokat, amelyen szerkesztőségünk csapata is rész vesz. Az első napon az újságírók számára biztosított városnézésnek hála sikerült megismernünk a várost és tájékozódtunk annak történelméről. Jelen voltunk a nyitó istentiszteleten, a külföldiek számára rendezett megnyitó üdvözlésen és a találkozások estéjén is. Ez utóbbi után a város igazi gyertyafényben úszott. KÉPRIPORT! VIDEÓ!

„Adj innom!” – A Szent István-bazilikában tartott közös istentisztelettel vette kezdetét az ökumenikus imahét

Budapest – Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a keresztények egységéért tartott ökumenikus imahét 2015. január 18-án vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában. Az alkalmon a Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos képviselője Gáncs Péter elnök-püspök volt, a liturgiában pedig Gregersen Labossa György is segédkezett, mint a Johannita Lovagrend káplánja. Az alkalmat Fischl Vilmos a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, evangélikus lelkész nyitotta meg bevezető szavaival. Elmondta, hogy az idei évi együttléteknek az „Adj innom!” (Jn 4,7) bibliai igéje lesz a mottója.

Oldalak

Feliratkozás RSS - megnyitó csatornájára