nyár

Halmágyon táboroztak a gyerekek

Halmágy – Együtt táborozott 23 brassói és 22 halmágyi gyermek 2013. augusztus 5-12 között a Halmágyi Evangélikus Egyházközség által szervezett gyermektáborban. Tartalmas programban volt részük a tábor résztvevőinek, a reggeli és esti áhítatokon kívül mindennap volt vallás-, magyar és kézimunkaóra, néptánc- és népdaltanulás, színjátszás, íjjászat, szabadtéri játékok, valamint kirándulás az Olt partján. Forrás: evangelikus.net

Nyárbúcsúztató játszóházat tartottak Kisapostagon

Kisapostag – „Nyárbúcsúztató játszóház volt a kisapostagi gyülekezetben, ahol Isten igéje mellett még bolhapiacot is rendeztünk – adta szerkesztőségünk tudtára Stermeczki András lelkész. – A templomudvar és az idő igazán megfelelő hátteret biztosított a felhőtlen együttléthez. A lelki táplálékon túl az asszonyok biztosították a szendvicseket és sütiket, Erzsi, Ibolya és Kati néni igazán kitettek magukért. Kati néninek külön köszönet, hiszen a szervezés mellett ő biztosította a piac árukészletét, és még vattacukrot is készített. Az igazán örömteli és kellemes délután után egy nyári zápor és az azt követő szivárvány is megerősítette bennünk, hogy jó időt és helyet találtunk ennek az alkalomnak.” Szöveg ésfotó: Stermeczki András

Karbantartással készülnek a tanévkezdésre az egyházi iskolák is Miskolcon

Miskolc – A szeptemberi tanévkezdés előtt a város legtöbb iskolájában karbantartási munkákat végeznek, kijavítják a hibákat, s fejlesztenek, így az egyházi fenntartási oktatási intézményekben is elvégezték a megfelelő intézkedéseket, hogy a gyerekek egy hónap múlva a megszokott, szép környezetben tanulhassanak. Forrás: minap.hu, szöveg: Kiss J., fotó: F. Kaderják Cs.

Quo vadis? – Konferenciát tartott a külmissziói egyesület

Piliscsaba – Henryk Sienkiewicz jól ismert regényének címét – Quo vadis?, vagyis Hová tartasz? – kölcsönözte az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) a 2013. július 4. és 7. között Piliscsabán megtartott konferenciájának témájául. A Béthel Evangélikus Missziói Otthon – a szokásos helyszín és a már berögzült nyár eleji időpont – várta az egyesület tagjait és az érdeklődőket közös gondolkodásra és elmélyülésre. Forrás: Evangélikus Élet

Bibliai történetek táborról táborra a vecsési gyülekezet szervezésében

Vecsés – A vecsési gyülekezet két nyári tábort szervezett idén. Az „elutazós” táborba a felsősök, a napközis táborba pedig az alsós gyerekek jöhettek. Személyes beszámoló! Szöveg és fotó: Koczor Kinga

Közlemény: Nyári leállás az Országos Irodában

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának (Budapest, Üllői út 24.) szokásos nyári leállására 2013. július 29. (hétfő) és augusztus 9. (péntek) között kerül sor. Az iroda ez alatt a két hét alatt zárva tart, az ügyintézés szünetel – tudta meg szerkesztőségünk az igazgatóságtól.

Itt a víz! – Nyári tábor a budaváriak szervezésében

Szigetszentmárton – 2013. június 25. és július elseje között Szigetszentmártonban táboroztak a budavári evangélikusok. Az alábbiakban személyes beszámolójukat olvashatják. Szöveg: Bence Imre, fotó: Holger Manke

Keresztény kultúrkörben a könyvfalók – Nyári olvasótábor a pesthidegkúti evangélikus gyülekezetben

Budapest – Pesthidegkút – Négy éve járnak nyáron is „iskolába” keddenként a pesthidegkúti evangélikus gyerekek. Négy éve falják már a könyveket, és hallgatják a gyermeknyelvre fordított tudományos előadásokat a negyedévente megrendezett Könyvfaló Klubban Békés Tamás koordinálásával, Fenyvesi Judit tanítónő előkészítő foglalkozásainak segítségével. Forrás: Evangélikus Élet

Oldalak

Feliratkozás RSS - nyár csatornájára